KÜLÖNLEGES UTCAAVATÓ. A Clujul Civic/Civil Kolozsvár nevű Facebook-csoport kezdeményezésére a város polgármestere nélkül avatták fel a lakosok a kolozsvári Egyetem utcát: szalagot vágtak, gyermekpezsgőt bontottak, hogy méltóképp megünnepeljék az utca munkálatainak „befejezését”. A megmozdulással a civilek a városban elhúzódó köztéri munkálatokra kívánták felhívni a lakosság figyelmét, egyben rávilágítva a köztérrendezési projektek hibáira.
Többen amiatt elégedetlenek, mert Kolozsvárt a felújítások miatt belepi a beton, s egyre kevesebb fát és füves területet lehet látni. Kolozsvár belvárosi utcáinak felújítása 2021-ben kezdődött el, bár azóta egyesek teljes egészében befejeződtek, még mindig akadnak olyan részek, amelyeken továbbra is folynak a munkálatok.(Maszol/Kolozsvári Rádió)
SZÉKELY ZÁSZLÓ – A SZEPARATISTA JELKÉP. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, Dan Tanasă szerint „semmiképpen nem tekinthető szélsőséges tartalmúnak” a Besszarábia Románia, Koszovó Szerbia feliratú transzparens, amelyet a Koszovó elleni kedd esti Európa-bajnoki selejtezőn feszített ki román szurkolók egy csoportja. Tegnapi sajtótájékoztatóján a honatya felrótta politikai ellenfeleiknek és a médiának, hogy kapcsolatba hozták a Románia és Koszovó közötti találkozón történt incidenseket az AUR-ral, szerinte ez újabb „nevetséges kísérlet” volt arra, hogy pártját szélsőségesnek bélyegezzék. Ugyanakkor alakulata politikai hitvallásának nevezte a „Besszarábia Románia” kijelentést, amely kapcsán megjegyezte: „az történelmi igazság, amelyet még a legkevésbé felkészült kutatók és történészek is elismernek”. Tanasă ugyanakkor felszólította az illetékes hatóságokat, hogy „akkor is legyenek ilyen energikusak és figyelmesek”, amikor „szeparatista, szakadár jelképek, például az úgynevezett Székelyföld zászlaja jelenik meg a stadionokban és szeparatista himnuszokat énekelnek”. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.