Jövő év végéig legalább 250 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat adhatnak át Romániában – jelentette ki egy tegnapi sajtótájékoztatón a szállításügyi miniszter.
Sorin Grindeanu rámutatott, csütörtökön beindulhat a közlekedés az észak-erdélyi autópálya Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti 13 kilométeres szakaszán, és ezzel – harminc évvel a rendszerváltás után – eléri az 1000 kilométert a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak hossza. A tárcavezető meggyőződését fejezte ki, hogy „a következő ezer kilométerre nem kell majd újabb 30 évet várni”. Ezt azzal támasztotta alá, hogy csaknem 760 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út megépítésére már aláírták a szerződést, és ezeknek öt éven belül el kell készülniük. További 500 kilométerre kiírták a versenytárgyalást, „így optimisták lehetünk abban a tekintetben, hogy legkésőbb 2030-ig elkészül az újabb 1000 km”.
Tegnap három infrastrukturális szerződést írtak alá ünnepélyes keretek között a szállításügyi minisztérium székhelyén. Az egyik a Nagyszeben és Fogaras közötti sztráda 16,26 km hosszú 4-es szakaszának és az autópályát az 1-es országúttal összekötő 5,6 kilométeres útnak a megépítéséről, a másik a Bukarestet elkerülő A0-s sztráda 17,5 km hosszú 1-es szakaszának, a harmadik pedig az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Leghin és Târgu Neamţ közötti 30 km-es szakaszának a megépítésére vonatkozik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.