Két magyarországi írónő – Hidas Judit és Péntek Orsolya – beszélt alkotásairól, regényeiről múlt csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban; a szerzőket Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író kérdezte. Úgy vélekedtek az irodalom jövőjéről, nem feltétlenül baj, hogy megváltozik a médium, és a versek felkerülnek a közösségi oldalakra.
Noha a portrébeszélgetés a két író legújabb regényei köré épült, valójában együttgondolkodást jelentett irodalomról, történelemről és művészetről, s Murányi Sándor Olivér elsődleges célja, hogy a könyvtár olvasótermébe összegyűlt érdeklődők egy szűk óra alatt jobban megismerjék a szerzőket, sikerült. Murányi Sándor Olivér azt is megjegyezte, Pál Ágoston parajdi vadőrtől érkeztek Sepsiszentgyörgyre, akivel megalapítottak egy természettel és irodalommal egyaránt foglalkozó egyesületet, s azt is tervezik, hogy bemutassák azokat az írókat, akik sokat mozognak a természetben, mint például Vida Gábort. A mostani beszélgetés egyetlen témája az alkotás, kanyarodott vissza a kettős könyvbemutatóhoz, s mint mondta, noha Bodor Ádám úgy fogalmazott, nincs butább kérdés, mint egy írót arról faggatni, mit ír és mit olvas, ő maga olvasóként mégis arra kíváncsi a leginkább, hogy mire gondoltak a szerzők, mi indítja el bennük az alkotás folyamatát?
E kérdés és hasonlók kapcsán fogalmazták meg válaszaikat az írónők: Hidas Judit több kötet szerzőjeként a 2023-ban megjelent, Nem vagy többé az apám című regényéről szólva mesélt munkájáról, míg Péntek Orsolya – aki egyben képzőművész is – legutóbbi, a Vénusz jegyében – Pécs regénye (2022-ben jelent meg és a város történetét dolgozza fel benne) című könyvét ismertetve szólt alkotásairól.
Kemény és merész című regényében Hidas Judit nem egy apa és lánya közötti szakítástörténetet írt meg, hanem különböző stációit próbálta meg bemutatni annak a folyamatnak, amikor egy apa úgy szorul ki egy családból, hogy véd- és dacszövetség alakul ki ellene, arról ír, milyen szemszögből tekint egy gyermek a válásra, történetének fele fikció, fele valóság, s szerinte az a fontosabb, hogy az olvasó mindabból, ami őt foglalkoztatja, mit talál a történetben, éppen ezért az általános érvényűt próbálta kiemelni. Péntek Orsolya előbb volt festő, mint író, képzőművésznek készült, majd verset, később prózát írt, s kiderült, utóbbihoz több érzéke van.
Első regényét tíz évig írta, ugyanis történészként is vizsgálja témakörét, délelőttönként fest, esténként pedig ír, monarchiás családtörténetében saját családjának dokumentumait dolgozta fel, s az érdekelte, létezik-e még a monarchiás identitás, átvihető-e az a 21. századba. A Vénusz jegyében – Pécs regénye című könyvét két évig tartó, a város speciális történetéhez kapcsolódó kutatómunka előzte meg, s mind a török időket, mind a második világháborút tekintve úgy véli, a várostörténet nem szinonimája az ország történetének, lényegesen különböznek egymástól, s szerkesztőként saját szövegeivel is ugyanolyan kegyetlen, mint bárki mással. Kritikához való viszonyulásmódról, olvasói visszajelzésekről, a kortárs irodalom nőábrázolásáról is beszéltek még, s abban mindannyian egyetértettek, ha valaki ír, első számú kötelessége, hogy olvasson is. Az irodalom sorsát tekintve nem borúlátóak, úgy vélik, nem baj, ha megváltozik a művek médiuma. Azt látják, a fiatalok olvasnak, csak nem azt, amit annak idején ők, ugyanakkor úgy vélik, „fel kell pakolni” a verseket az Instagramra is, mert azé a jövő, aki a közösségi médiában is jelen van.
