Egyéves kifutású korszerűsítési munkálatot indított el a múlt hónapban Sepsiszentgyörgyön az elektromosenergia-szolgáltató, újabban DEER névre hallgató volt Electrica Rt. A város életébe a múlt hónapban nagy felfordulást hozó középfeszültségű vezetékek egy részét tervezik kicserélni – tudtuk meg a vállalat megyei kirendeltségének vezetőjétől, Józsa Csabától. A korszerűsítést azokon a szakaszokon kezdték, ahol legutóbb a legtöbb áramkiesést tapasztalták a hálózati feszültségnövekedések, vezetéksérülések, a korrózió és más okok miatt. A beruházások várhatóan itt nem állnak meg, az elkövetkező években európai uniós alapokból a teljes középfeszültségű hálózatot korszerűsítenék.
Az elmúlt időszakban több fórumon is szóba került, hogy egyes sepsiszentgyörgyi utcákban – olyanokban is, amelyeket nemrég újítottak fel – ismét feltörték az aszfaltot, s dolgoznak az áramszolgáltató emberei. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester megkeresésünkre megerősítette, hogy valóban az Electrica-utódcég végzi a munkálatokat, pontosabban az általuk versenytárgyaláson kiválasztott vállalkozások. Az önkormányzat neheztel is amiatt, hogy már felújított utcákat törnek fel, ám a vállalat szerint most kaptak a központi vezetéstől zöld utat ezekre a beruházásokra. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy az Energia utcában található az egyik legnagyobb magasfeszültség-középfeszültség állomás, innen indul több fővezeték a Cigaretta, a Gyár utca térségébe. A szolgáltató ezen fő, avagy tápláló középfeszültségű vezetékeken kezdte el a munkát, ez az említett két utcán kívül a Szemerja negyed alsó részében találhatókat érinti, vagyis a Táncsics Mihály, a László Ferenc utca egy részét és a Jövő utcát – mind olyanokat, melyeket már felújíttatott az önkormányzat, s kellemetlen, hogy meg kell bontani a burkolatot. A Gyár utca esetében fontos volt, hogy ezeket a munkálatokat minél hamarabb elvégezzék, ugyanis itt az év végéig az önkormányzatnak le kell zárnia a felújítást. A szolgáltatóval született egyezség szerint ezen a helyszínen két-három hét alatt végeznek.
Az első transzformátorházakig cserélnek
Józsa Csaba, a szolgáltató Kovászna megyei igazgatója lapunk megkeresésére megerősítette, hogy az Energia utcában, a hulladékudvar közelében található állomásról tíz középfeszültségű (20 kilovoltos) vezeték indul ki, ezek látják el a teljes várost. Mind föld alatti vezetékek, úgynevezett feederek, melyek összesen 17–20 transzformátorházat táplálnak. A munkálat, amelyet nemrégiben elindítottak, az állomás és az első transzformátorházak közötti szakaszok cseréje. Erre azért van szükség, mert ezeken a szakaszon voltak a leggyakoribbak az áramkiesések. Valahányszor az állomáson feszültségnövekedés történt, az a legközelebbi gyenge pontot érintette, azaz az első szakasz vezetékei sérültek. Az igazgató rámutatott, hogy a műszaki ábrán nézve úgy tűnhet, ezek kis szakaszok, ám valójában több kilométernyi vezetékről van szó. A beruházás 17 millió lejbe kerül, ami elég jelentős összeg, de sikerült elérni, hogy a vállalat központi vezetősége jóváhagyja. A beavatkozás mértékét mutatja, hogy általában három hónapos határidőket szabnak meg, de ez most egyéves kifutású, jövő augusztusban kell lezárni. Jelenleg a Gyár utcában és annak környékén dolgoznak. Előbbi esetében a legsürgősebb, hogy lezáruljon a beruházás, a közép- és az alacsony feszültségű hálózaton egyaránt folyik a munka. Ez volt a prioritás, a többit a városházától függetlenül folytatja a vállalat. Józsa Csaba szerint a legproblémásabb szakaszok ezek a tápvezetékek, mivel innen történik az egész város árammal való ellátása, ha ezeket rendbe hozzák, akkor elviekben nem történhet olyan, mint augusztusban, amikor két napig áram nélkül maradt a város jelentős része. Az igazgató ugyanakkor elmondta: bár a középfeszültségű vezetékek valóban régiek, 70–80 évesek, a város villamosítása óta üzemben vannak, a hálózati hibáknak más okai is vannak. Megnőtt a talaj savassága, ez a régi vezetékeket nagymértékben rongálja. A cserék során kétszeres korrózióvédelemmel próbálják ellátni a vezetékeket: egy külső csőben futnak majd az új, ellenállóbb műanyaggal szigetelt kábelek. A vezetékeket a korábbinál nagyobb mélységben fektetik le, így más munkálatok – útjavítások, építkezések – során kisebb eséllyel fogják elszakítani. Kollégáik eközben a transzformátorházaknál is rendszeresen végeznek karbantartásokat.
Teljes korszerűsítés uniós forrásokból
Ez lenne a korszerűsítés első szakasza, de folytatni szándékoznak – jelezte Józsa Csaba. Ez idáig a vállalat nem pályázhatott európai uniós támogatásokra, de most már van lehetőség hálózatkorszerűsítésre is finanszírozást kérni. Elindították a tervezést, hogy a most folyamatban lévő munkálatokat folytassák, elmenjenek úgymond a vonal végéig és a sepsiszentgyörgyi középfeszültségű hálózatot teljes egészében felújítsák. Tíz különálló tervről van szó, melyeket ha készen lesznek, egyetlen pályázatban, csomagként adják le. A becsült érték nagyjából 10 millió euró. Maga a tervezés egy évet vesz fel, ezt követően nyújtják majd be a pályázatot, aminek az elbírálása, jóváhagyása s a többi eljárás várhatóan két évet vesz fel. Tehát leghamarabb 2025-ben léphetnek a gyakorlati megvalósítással – egyelőre az a fontos, hogy a tervezési szakaszt jövő év augusztusára le tudják zárni.
Legkevesebb kétéves munkálatról van tehát szó, ráadásul el szeretnék kerülni, hogy sok utcát, zöldövezetet kelljen feltúrni, az illető városrészeken más technológiát akarnak alkalmazni. Az országban létezik olyan eszköz, amivel úgymond „vakondjáratokat” fúrnak, és ezekbe helyezik el a csöveket, melyekbe az új vezetékek kerülnek. Másfél-két méteres mélységre szándékoznak lefektetni ezeket a vezetékeket is, így a többi közműhálózattól elszigetelve nagyjából kizárható lesz az, hogy az utcajavítási és más munkálatoknál az építők átvágják, megrongálják azokat. Ilyenre sajnos nem egyszer volt példa az elmúlt 13 évben.
Nem csak Sepsiszentgyörgy a cél
Az alacsony feszültségű hálózat korszerűsítése nyolcvan százalékban megtörtént Sepsiszentgyörgyön, illetve a megye más településein is végeztek ilyen munkálatokat. Sok beruházás történt a megyében, e tekintetben Kovászna megye első az országban, de ez csak az alacsony feszültségű hálózatot érintette. Az áramkiesések száma ennek köszönhetően jelentősen lecsökkent az elmúlt években, sokan emlékezhetnek még, hogy korábban ez mekkora problémát jelentett. Országosan a megyei kirendeltség abban is élen jár, hogy nekiláttak a középfeszültségű hálózat ilyen mértékű felújításának – állítja az igazgató. Sepiszentgyörgyön kívül az ágostonfalvi vonalon is elkezdődtek az idevágó munkálatok, ez Baróttól egészen a Brassó megye határig húzódó huszonkét kilométer hosszú hálózatot érinti, azaz Köpec, Miklósvár, Bölön, Nagyajta, Középajta településeket. A baconi, bibarcfalvi vonalak felújítása is megtörténik, a tervezési szakaszban vannak jelenleg ezek is. Bálványoson is középfeszültségű vonalat korszerűsítenek, ezt sepsibükszádi vonalként emlegetik, Bálványost köti össze a málnási állomással. Itt kültéri szigetelt vezetékre cserélik a régit. Ha ez kész, a környéki településeknek a továbbiakban nem szabadna komoly áramkiesést tapasztalniuk. Egy másik munkálat a Prázsmár–Uzon vonalon zajlik. A megye más részein, Kovásznán, Bodzafordulón is vannak gondok, ezeket is orvosolni kell. A vajnafalvi vonalat ezelőtt 12 évvel teljes egészében kicserélték, és az alacsony feszültségű hálózatot is felújították, ezáltal Kommandón azóta alig volt áramkiesés.