VÉSZFORGATÓKÖNYV. A The Guardian újságírói szerint Romániában, Bulgáriában és a balti országokban utcai összetűzések, nagy megmozdulások lehetnek a gazdasági válság miatt. A lap úgy véli, ezeknek az országoknak szembe kell nézniük a politikai változásokkal, a társadalmi konfliktusokkal és a rasszista megmozdulásokkal. A The Guardian szerint Romániában azért lehetnek majd összecsapások, mert tömeges elbocsátásokra kell számítani, az infláció miatt nehezebben lehet majd boldogulni a fizetésekből, és a hiteleket törleszteni.
KUDARC VOLT. Az egészségügyi miniszter újra szeretné tárgyalni a méhnyakrák elleni oltási kampány szerződését. Az új stratégia bevezetéséig felfüggesztik az oltási folyamatot, és csak miután felmérték a tájékoztató kampány eredményeit, akkor kezdik el újra. Országos szinten a negyedikes kislányok közül csupán 2615, azaz az összlétszám 2,57 százaléka kapta meg az első oltást. Romániában az európai átlagnál hatszor nagyobb a méhnyakrák okozta elhalálozási arány. A tárca ki akarja egészíteni az oltási programot a rákszűréssel. (Mediafax)
IDEIGLENES GYÓGYSZERHIÁNYT JELEZNEK. Érezhetővé vált a patikákban a gyógyszerhiány, miután több forgalmazó beszüntette a szállítást, mert megítélésük szerint a beszerzési ár magasabb, mint a minisztérium által megszabott euróárfolyam. Ennek következményeként nagyon sok gyógyszertár inzulin, szívgyógyszer és nyugtatók nélkül maradt. A Gyógyszerszállítók Egyesületének képviselője elmondta az Evenimentul zilei napilapnak, hogy a szállítók már nem tudják elviselni a valutakockázatot. Az új átszámolási rendelet március elsejétől lép érvénybe, a hiány addig nem fog megszűnni.
JÓVÁTÉTELRE VÁR BENEDEK IMRE. A Központi Választási Irodának (BEC) kell rendelkeznie a Maros megyének jutó nyolcadik képviselői mandátumról — derül ki a fővárosi táblabíróság által a múlt hét végén kézbesített ítéletből, amelyet Benedek Imre perében hozott. Az időközben az RMDSZ-ből kizárt marosvásárhelyi orvosprofesszor megítélésében a bírósági döntés indoklásából kiderül, hogy neki volt igaza. A szövetség parlamenti frakcióvezetője, Márton Árpád azonban nem érti, egy nem létező entitás, mint a parlamenti választások végleges eredményeinek közzététele után feloszlott BEC miként tudna jogorvoslatot szerezni Benedeknek. A magát még mindig RMDSZ-tagnak tekintő Benedek Imre nyílt levelet írt a szövetség vezetőinek, amelyben jogaiba való visszahelyezését kéri. (Krónika)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.