Két személygépkocsit is ellopott két kézdivásárhelyi férfi, a rendőrök végül elkapták őket, egyikük a megyei fogdába került.
A Kovászna megyei főkapitányság pénteki közleménye szerint a kézdivásárhelyi rendőrség járőre szerdán hajnali 3 órakor felfigyelt arra, hogy egy gyár nem hivatalos parkolójából távozik egy személygépkocsi. Megállásra szólították fel, de az elhajtott Nyujtód irányába. A rendőrök üldözőbe vették, a 11-es országúton összeakadt a két kocsi, a menekülő lesodródott az úttestről, és az árokban kötött ki. Az autóból kiugrott két férfi, és a közeli kukoricatáblába menekült.
Aznap 11 órakor jelentették a rendőrségen, hogy Nyujtódról, egy porta elől eltűnt egy személygépkocsi, melyben benne volt a slusszkulcs, és ajtaja sem volt kulcsra zárva. A lopás helyszínének közelében a rendőrök azonosították az éjszakai üldözés egyik menekültjét. Hamarosan fény derült a társa kilétére is: egy 25 éves fiatalember, akit utóbb a lopott kocsi vezetése közben kaptak el. A kivizsgálás során kiderült, hogy a másik autót Feketehalomból lopták el, és az is, hogy a fiatalember nem rendelkezik vezetői jogosítvánnyal. A rendőrök őrizetbe vették, csütörtökön a Kézdivásárhelyi Bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását. A kivizsgálást minősített lopás és jogosítvány nélküli vezetés gyanújával folytatják. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.