Szeptember 29. és október 1. között rendezték a Szlovák Junior Open nemzetközi ifjúsági versenyt, amelynek a pozsonyi Imet Squash Centrum adott otthont. A megmérettetésen a sepsiszentgyörgyi Huni Squash SKE két játékosa, Dávid Márk és Szén László is részt vett. A háromszéki ifjúsági fallabdázók nemzetközi viadalokon való részvételét részben Kovászna Megye Tanácsa támogatja.
A szlovák nemzetközi ifjúsági tornára összesen 38 játékos nevezett, akik hét országot – Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia és Szlovákia – képviseltek. A sepsiszentgyörgyi Huni Squash SKE két játékosa a 19 év alatti korosztályban tette próbára magát. Dávid Márk két győzelemmel és egy vereséggel a kilencedik helyen végzett, míg Szén László egy sikerrel és két fiaskóval tizedikként zárta a versenyt. „Sajnos, az első mérkőzéseinken alulmaradtunk, így a főtábla alsó ágán folytattuk a versenyt. Vegyes érzelmek vannak bennem, mert láttam a srácokon, hogy nagyon próbálkoztak, viszont izgultak, emiatt kapkodva döntöttek. Ez volt az első nemzetközi tornánk a koronavírus-járvány óta, így valahol érthető, hogy a játékosok többet hibáztak. Nagyon bízom benne, hogy a Magyar és a Román Junior Open nemzetközi tornán jobban tudunk majd teljesíteni. Mindkét megmérettetésre októberben kerül sor” – fogalmazott Bara Hunor edző. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.