VisszajelzésSepsibesenyőn nincs állam, se törvény, se rend

Miután két-három alkalommal fordultam hozzájuk e-mailben, írott formában tettem le panaszt mint jóhiszemű, törvényt ismerő állampolgár, hogy igazságot szolgáltassanak, ám a rend­őrség csak akkor reagált, amikor a petíciót három hivatalos, online is követhető helyre küldtem el: az ügyészségre, a polgármesteri hivatalba és a helyi rendőrségre, annak érdekében, hogy közösen megtaláljuk a tolvajt. Most már kórosan naivnak nevezem magam, látván a sok korrupt módon kezelt bűnügyet a médiában, mert ehhez képest az én ügyeim piti károknak és apró megalázásoknak tűnnek. Holott szerintem a betörés és lopás tulajdon elleni bűncselekmény, amit büntetni kellene, a törvények értelmében. Csak nem itt nálunk, Székelyföldön…

Panaszaink a következők: sepsibesenyői házunk kerítését több alkalommal megrongálták, betörték és ellopták. Jelentést tettem, valahogy, ímmel-ámmal kiszállt a helyi rendőr helyszínelni, de könnyedén lezárták a témát, mert a törvényesség őre nyomást gyakorolva lebeszélt arról, hogy bíróságra adjuk az ügyet, mert úgyis mi maradunk a kárral, perköltséggel, a sok utánajárással.

Tényleg a kárral maradtunk, és ez egyre nagyobb, mert azóta is folyamatosan lopják a kerítést, hiába javítjuk ki, teszünk új deszkát az ellopott helyére. Látván, hogy nem történik semmi, nem lép senki, nem kapnak el senkit, tudván, hogy egyeseknek ugyebár mindent szabad, kicsidenként ellopták a kerítésünk deszkáit, ellopták a kovácsolt vedret a kútból (mestermunka volt, emlék nagyszüleimtől), letörték a lakatot a pincében, feltépték a zsalut az ablakon, bemásztak és áramot is loptak, amikor nem voltunk ott. Minden foghatót elvittek, még a gyümölcsfák termését sem hagyták meg nekünk, a diót ellopták, a rózsatövet kiásták.

Kétszer jelentettem mindezt a rend­őrségnek és a polgármesteri hivatalnak is. Egyszer helyszíneltek, majd felkerestek a munkahelyemen, hogy mondjam el, hogy történt, mondjam meg, kire gyanakszom, vigyek tanút, vagy mondjam meg, hogy ki volt. Jegyzőkönyvet vettek fel, de végül a rendőr rábeszélt, hogy ne pereljek, mert a kár az enyém marad, perköltséget kell fizetni, blabla, ne kérjek kártérítést, mert szociális pénzhez nem nyúlnak, nem tudják felhajtani.

Van más is. Pár éve, látván, hogy a faluban minden kapu előtt lekavicsozták az utat, kértük a maksai polgármestert, hogy hozzanak a mi kapunk elé is egy kocsi kavicsot, mert a szekerek feltörték az agyagos földet, vájatok vannak, sáncok, és esős időben extrém sportnak számít feljutni a kapunk elé. Hozzánk miért nem került vajon egy kocsi sóder, vagy legalább egy válasz? Törvénytisztelő polgárként minden évben idejében kifizetjük a ház- és telekadót az önkormányzatnak, de semmit sem kapunk érte.

A törvény csak nekünk törvény, a telekkönyv csak nekünk kötelező, az adófizetés is csak minket terhel. A kár is a miénk, a kuss is nekünk jár, ha megszólalunk, a méreg is, a fölösleges időtöltés a levelezéssel, időpontokkal, többoldalas rendőri jegyzőkönyvezéssel, a hosszadalmas procedúrával, amelynek a végén van egy pont: amikor rájössz, hogy saját magadnak gyűjtötted meg a bajodat, szántad rá az idődet, a benzinedet, a türelmedet, az idegeidet.

A falu végén van a házunk, idilli környezetben, a kilencvenes, kétezres években minden hétvégét ott töltöttünk, legtöbbször a szabadságunkat is. Rendben tartottuk a ház udvarát, kertjét, nyestük a füvet, szüleim kertészkedtek, veteményeztek, lejártunk fürödni, hétvégeken barátok jöttek hozzánk, sátoroztak a kertben. Tiszteletben tartottuk a szomszédokat, jó viszonyban voltunk velük.

Az emlékeink megmaradtak, a sok év alatt készült képeket megőriztük, életünk egy szép korszaka volt. Mi volt a vagány egy ilyen eldugott helyen, kérdezné a ma embere? Senki nem húzta az orrát, hogy hordóból zuhanyozik, kútvizet iszik, hogy a patakot minden tavasszal kipucoljuk a leúszó szeméttől, hogy nincsen mobiljel. Azért sem, hogy olyan sötét van éjjel, hogy az orrodhoz vitt hüvelykujjadat sem látod; a csillagos ég látványa ugyanis mesebeli. Azért sem, hogy egy nap tizenötször megkérdezi a másik szomszéd, hogy hány óra, instállom. A másik szomszéd, Pál bácsi hajnalosan jó reggelt kíván és meghív egy pohár szilvapálinkára a kerítés mellé. Amikor este megjön a csorda, friss tejet vásárolsz valamelyik közeli háztól, ahol teheneket tartanak, ezáltal is tartva a kapcsolatot a falubeliekkel. Édesapám a tisztelettudó Márton bával együtt járt gombászni, mert ő tudta a jó helyeket, és sokat mesélt arról, hogy miképpen tanulta meg a börtönben a kosárfonást, kárpitozást. A vén cigánnyal jólesett néha beszélgetni, mert tudtuk, hogy csak a kultúránk kölcsönös tisztelete tartja meg ezt a fajta szomszédi kapcsolatot s egy másfajta bizalmat. Amíg az öreg élt, nem kellett attól félnünk, hogy betörnek, hogy ellopják a javainkat. Mostanra a kertünk bozótos lett, a gyümölcsfák elnőttek. A döglött macskát kivettük a kútból, a zsalukat beszegeztük, a némaság rátelepedett a házra. Kinek van kedve oda menni, amikor félelmetessé tették az életteret, a megjavított kerítést újra ellopták, a tehenek, lovak bejárnak legelni a kertünkbe, biztos, a medve is szilvászik közben. Milyen biztonság ez, ki szeretne ilyen körülmények között ott nyaralni, mi fog ezután következni? Mit tegyünk?

Sajnos kiöregedett a falu. Tudjuk, hogy ez a sorsa a kisebb falvaknak, főleg, ahol az elöljárókat nem is érdekli, hogy mi a következménye ennek. A szaporulat csak a roma népcsoportnál nagy, így tíz év alatt a két téglavető család felgyarapodott nem tudom, hány személyre, több generációra. Hiába az integráló-felzárkóztató programok, a sok segély, az unióból jött pénzek, a juttatás: az egyeseknek mindent is szabad elve elpusztította azt a kevés kapcsolódást, amit kis jóindulattal ki lehetett alakítani egy falusi közösségben.

Elszomorító a pár év alatt beállt helyzet. Öregségünkre még kimennénk, hogy örüljünk a természetnek, a csendnek, megcsináltatnánk a kerítést, de mi a garancia, hogy nem kezdik ki újra, hisz senkit nem érdekel a közbiztonság, a javak védelme, a törvény betartása. Elszomorító, hogy a rendőrség nem tud és nem is akar fellépni a rongálás, lopás ellen. Mi jöhet ezután?

Tamás Tünde, Sepsiszentgyörgy