Háromszéken nyolc települést érint egy uniós támogatással működő országos program, amelynek célja csökkenteni azon gyermekek számát, akik kimaradnak az óvodából, illetve az elemi iskolából.
A szociálisan hátrányos kategóriákból, főként szegény sorsú családokból, roma közösségekből származó gyermekek beiskolázását szorgalmazó programban szünidős óvodai tevékenységet és délutáni iskolai foglalkozásokat tartanak ebben a tanévben Magyarhermányban, Kis- és Nagyborosnyón, Árapatakon, Előpatakon, Ozsdolán, Száldoboson és a sepsiszentgyörgyi Őrkőn. Az ország négyszázhúsz kiválasztott településén több mint nyolcezer óvodáskorú és hatezer iskoláskort elérő gyermek nem jár óvodába, illetve I. osztályba, mert szülei nem tartják fontosnak a tanulást, vagy annyi jövedelmük sincs, hogy cipőt vegyenek gyermeküknek. A program keretében említett foglalkozásokon kívül felvilágosító, tájékoztató találkozókat is szerveznek a szülők számára, a gyermekek szükség szerint alapruházatot és induló tanfelszerelést kapnak. (fekete)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.