Kulcsár-Terza József levélben fordult Klaus Iohannis államelnökhöz, amelyben személyes találkozót kért tőle annak érdekében, hogy a francia alkotmánymódosítási javaslat nyomán érdemi tárgyalásokat kezdjenek Székelyföld autonómiáját illetően – tudósít tegnapi közleményében a sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő.
Miután Emmanuel Macron francia elnök alkotmánymódosítást javasolt Korzika autonómiájára vonatkozóan, ismét bebizonyosodott, hogy a nemzeti kisebbségek önazonosságának védelmére az önrendelkezés biztosítása európai megoldás – indítja közleményét Kulcsár-Terza József, majd hozzáteszi: eljött az ideje, hogy a francia példát szem előtt tartva Románia is lépéseket tegyen ebbe az irányba. A Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelem során számtalanszor szembesültek azzal az állítással, hogy igényük alkotmányellenes, és bár ez az érv nem állja meg a helyét, Macron elnök Korzikára vonatkozó javaslata meggyőzőleg hathat a román államfőre, hogy akár erre is lehetőség van – írja továbbá a képviselő.
„Iohannis elnök úr most jóváteheti minden mulasztását, amely mandátumának elmúlt kilenc évében terheli a romániai magyar nemzeti közösséggel szemben, ugyanakkor alkalma adódik visszavonni az erdélyi magyarokkal szemben megfogalmazott korábbi vádját azzal, hogy beismeri, az autonómia európai megoldás, és ez éppen úgy jár Székelyföldnek, mint Korzikának, Dél-Tirolnak, Katalóniának vagy több más régiónak a kontinensen” – fogalmaz Kulcsár-Terza József közleményében, melyhez a Klaus Iohannis elnöknek román nyelven írt levelét is csatolta.