Alina Gorghiu igazságügyi miniszter tegnap bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciói iktatták a parlamentben az úgynevezett Május 2. törvény tervezetét. A tárcavezető közleménye szerint a jogszabályjavaslat előírja, hogy a magas kockázatú kábítószerekkel történő kereskedés bűncselekménye kizárólag végrehajtandó szabadságvesztéssel büntetendő, azaz a börtönbüntetés nem függeszthető fel próbaidőre.
A tervezet ugyanakkor a jelenlegi 2–7 évről 3–10 évre növeli a pszichoaktív hatású szerekkel kapcsolatos egyes bűncselekményekre előírt büntetési tételeket.
Alina Gorghiu szerint a büntetések szigorítását a Május 2.-n történtekhez hasonló tragédiák indokolják. „Ha már korábban megszületett volna ez a törvény, Roberta és Sebastian, a drogfogyasztás miatt történt nyári baleset áldozatai talán már az egyetemi évfolyamtársaikkal lennének” – írta a miniszter arra utalva, hogy egy kábítószer hatása alatt vezető fiatal két egyetemista halálát okozta augusztusban a tengerparti településen.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy idén szeptember végéig 22 135 drogkereskedelemmel kapcsolatos büntetőeljárás volt folyamatban Romániában, míg az előző év azonos időszakában 18 233, tehát az esetek száma nőtt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.