Tanulj szakmát – hangzott el Fekete Réka jóindulatú, figyelmeztető felhívása 2019 júniusában, amit alulírott mosolyogva vett tudomásul. Hiszen a tizenhét éves koromban Székelyudvarhelyen végzett fém- és faipari szakiskolában a satupad-lakatosságot sajátítottam el, ami után hazakerültem Szentkeresztbányára, az akkori Vlahicára, ahol a vasüzemben javában működött a fém- és nehézipar.
A két kohó, az öntöde, a „legmagasabb tetőn” az esztergapadok nagyobb csarnoka...
Szerénységemet az ott lakó-élő mester, Orbán Ferenc bácsi vette pártfogásba. „Pártalapon” ő felelt, hogy friss végzősként a működőképes szakmákban legalább egy-két hetet az ott dolgozókkal töltsük el a nyolc órát. Így kerültem a kovácsműhelybe. Itt készültek a patkók a gyár lovaira, amelyek csak a gyár udvarán a belső szállítást „gyakorolták”. Végül javítóműhelybe küldtek, ahol egy marógéppel próbáltam boldogulni.
Egy év múlva a mesterségem a fémipar lett, beindították az esti líceumot. Négy év nappali munka és délutáni iskola után elvégezhettem az esti líceumot a vasgyár korábbi, idősebb irodai tisztviselőivel párhuzamosan...
Fiatalon a sors Románia akkori legnagyobb fémipari kombinátjába, Galacra irányított, ahol mozgó gépsoron öntöttük a nyersvasat. Az ott eltöltött pár év arra volt jó, hogy nem csak a fémipar mesterségét tanultam-sajátítottam el, hanem több munkatársam románnyelv-tudása is hasznomra volt, akikkel nagyon jó viszonyba kerültem, később még leveleztem is velük. És közös fényképünk is maradt emlékül a Galacon eltöltött évekről. A tanulság: a mindenkori munkahely sok mindenre tanítja a szakmunkást, amikor nem gyűlölik egymást.
Tanulj szakmát! – ismétlem jóhiszeműen Fekete Rékát, aki jó három évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola diákjainak kitűnő példáját hozta fel, akik kis méretű, működőképes emelődarut szereltek össze, de az autószerelő tanoncok is ki tudták cserélni a gyertyát és a kerekeket, és ismerték a motorház összes részét.
Igen, fémipart jól elsajátító egykori szakiskolások!
Borítókép: Balázs Ferenc
