Emmanuel Macron 2023. szeptember 28-án Ajaccióban tartott beszédében az államon belüli autonómia megadását javasolta Korzikának, a Franciaországhoz tartozó szigetnek, amelynek vezetői hosszú ideje követelik az önállóságot. Ez azt jelenti, hogy a francia állam Macron szavai szerint „elismeri a korzikai közösség különleges voltát, történelmi, nyelvi és kulturális tekintetben egyaránt”. Az autonómiát előkészítő tárgyalások 18 hónappal ezelőtt kezdődtek a párizsi kormány és a helyi vezetők között.
A Szépség szigete
Korzika Franciaországhoz tartozó sziget és régió a Földközi-tengerben, az Appennini-félszigettől 100, Franciaországtól pedig 200 kilométerre fekszik, az Olaszországhoz tartozó Szardínia-szigettől a 11 kilométer széles Bonifaciói-tengerszoros választja el. Területe 8722 négyzetkilométer, népessége 339 178 fő. Közigazgatásilag 1975 előtt egyetlen megyéből állt, ma két megyére oszlik, az egyik Corse-du-Sud (Dél-Korzika), székhelye Ajaccio, a másik Haute Corse (Felső- Korzika), amelynek székhelye Bastia. Természeti adottságai szerint is két részre oszlik a sziget: tengerpart és hegyvidék. Sokféle jelzővel szokták illetni: „szépséges”, „napfényes”, „illatos”. Az ókori görögök Szépség szigetének nevezték. „Az ember még meg sem látja Korzikát, és már érzi illatát” – mondta a szigetről leghíresebb szülötte, Bonaparte Napóleon. Tavasszal a szigetet és környékét a virágzó ősbozót növényeinek illata járja át. A Claudius császár által Rómából 41-től 49-ig ide száműzött Lucius Annaeus Seneca sztoikus filozófus, drámaíró, államférfi viszont – az osztracizált (száműzött) ember „szemüvegén” át – sziklás, mogorva, kietlen tájnak látta kényszerlakhelyét.
Az itáliai városállamoktól Franciaországig
Korzika története során a tenger felől egymást követték a megszállók: ligurok, föníciaiak, etruszkok, görögök, karthágóiak, rómaiak, vandálok, gótok, bizánciak, arabok, frankok váltották egymást az évezredek során. 1077-ben a Szentszék Korzika igazgatását a Pisai Köztársaságra bízta, majd a Genovai Köztársaság uralma alá került (1284–1755). Franciaország birtokába 1768-ban jutott. 1789-ben az alkotmányozó gyűlés úgy rendelkezett, hogy Korzika a francia állam szerves része legyen. Az első világháború alatt Korzikát a franciák egyfajta fogolytábornak használták: embertelen körülmények között rengeteg német katona raboskodott itt, de nagy számú magyar is került a szigetre, akiket a doberdói fronton fogtak el. A második világháború során 1940. június 10-én Olaszország is hadat üzent Franciaországnak, amelyet Németország már egy hónappal korábban megtámadott. Korzikát egy olasz hadtest szállta meg. Benito Mussolini nyíltan hirdette a háború előtt is, hogy Korzika olasz föld, ezért Olaszországhoz kell tartoznia. Ennek ellenére az olasz hadseregnek Adolf Hitler nyomására ki kellett vonulnia a szigetről, melyet a németek a Franciaország egyharmadát, középső és déli területeit magában foglaló, Philippe Pétain marsall és Pierre Laval vezette Vichy-i kollaboráns kormány által igazgatott francia bábállamnak adtak oda. A Vichy-i Franciaország éveiben (1940–1944) a szigeten Petru Giovacchini és csoportja kampányolt nyíltan az Olaszországgal való egyesülés mellett. 1943 szeptemberében 12 ezer Szicíliából visszavonuló német katona szállt partra Korzikán. A háború után a sziget visszakerült a helyreállított francia államhoz, s jelenleg Franciaország 18 régiójának egyike. Hivatalosan nem számít tengeren túli területnek.
Kit gyűlöljünk jobban?
„Nem is tudom, kit gyűlöljünk jobban, azt, aki elad, vagy azt, aki megvásárol bennünket” – mondta 1768. május 22-én hazája nemzetgyűlésében Pascal (Pasquale) Paoli, „a nemzet tábornoka”. Majd azt javasolta: „gyűlöljük őket egyformán, mert egyforma a megvetés is, amellyel bennünket illetnek”. De kik voltak az eladók, kik a vásárlók, és kiket adtak el?
Az eladók a genovaiak voltak, a vásárlók a franciák, akiket eladtak: a korzikaiak. A „nemzet tábornoka” pedig az az ember, aki a felszabadító háborút vezette a genovaiak ellen. Harcát sokáig siker koronázta. Pascal Paoli 1755-ben tért haza az emigrációból, kinevezték tábornaggyá és élére állt a genovaiak elleni harcnak, rendet teremtett a hazájában, kikiáltották a Korzikai Köztársaságot. Alkotmányt adott népének (ez volt az újkor első független, nemzeti alkotmánya, az 1777-es amerikai és az 1791-es lengyel alkotmány előfutára), önálló közigazgatást, igazságszolgáltatást és hadsereget állított fel. Önálló korzikai pénzt veretett, iskolákat és egyetemet alapított, réz- és ólombányákat nyittatott.
Korzika függetlensége azonban nem tartott sokáig. 1768 végén a sziget feletti ellenőrzést elvesztett genovaiak kétmillió fontért eladták Franciaországnak. A korzikai hadsereg kénytelen volt letenni a fegyvert XV. Lajos francia király sokszoros túlerőben lévő csapatai előtt. Korzika 13 évig tartó függetlensége ezzel véget ért. Paoli Londonba menekült, a nagy francia forradalom után Angliában próbált szövetségeseket találni Korzika függetlenségére irányuló törekvéseihez. A korzikai patríciuscsaládból származó, majd a nápolyi hadseregben katonáskodó Pascal Paoli emlékét – mint a nemzet tábornokát és a haza atyját – legendás tisztelet övezi nemcsak hazájában, hanem a tengeren túl élő korzikaiak körében is. A függetlenség iránti vágy időről időre felszínre került valamilyen erőszakos cselekedet formájában.
Robbantások és ellendetonációk
A múlt század hatvanas éveiben, az algériai háború (1954–1962) befejezése után a párizsi kormány által ide irányított, korábban Algériában élt franciák és az anyaországból érkezettek közül kerültek ki a vállalkozók, akik hamar viszonylagos jólétre tettek szert. Modern szállodák, a tengerparton nagyszerű strandok, a hegyekben sítelepek épültek, fejlődött a turizmus. De nemcsak a tőke, a tulajdonos, hanem a munkaerő, a pincér és a szakács is máshonnan jött. Az alárendelt szerepre, jobbára csak napszámos munkára kárhoztatott őslakó korzikaiak és a „bevándorlók” ellentéte kiéleződött, jelentkeztek a kulturális-politikai, később terrorizmusba átmenő autonomista és függetlenségi mozgalmak. Akcióik 1975-ben emberáldozatot is követeltek egy túszejtés során. 1976-ban megalakult a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front (FLNC), amely számos merényletet, robbantást hajtott végre, főleg bankok, turisztikai intézmények és a „bevándorlók” házainak közelében. A korzikai szeparatisták merényleteire ellenakciókkal válaszolt a F.R.A.N.C.I.A. nevű titkos szervezet, de nem csupán az illegális FLNC erőszakos akcióira felelt hasonló módon, hanem a legális autonomista szervezet, a Korzikai Nép Uniója (UPC) ellen is fellépett. Tette mindezt – az autonomisták szerint – a francia hatóságok teljes passzivitása vagy éppen rokonszenve közepette.
Korz nyelv
Korzika problémát jelentett mind a jobboldali, mind a baloldali francia kormányok számára. Egyrészt szerves része Franciaországnak, nem véletlenül büszke a császárra, Bonaparte Napóleonra, aki Ajaccióban látta meg a napvilágot 1769. augusztus 15-én. Az anyaországba áttelepült korzikaiak közül sokan futottak be karriert, váltak a francia birodalom odaadó harcosaivá. Másrészt viszont Korzika nemcsak földrajzilag különül el, de életmódja, etnikuma, az őslakosság által mindmáig megőrzött nyelve révén is.
A korzikai nyelv vagy korz nyelv (Corsu) nyelvtörténetileg átmenetet képez az olasz nyelv toszkán dialektusa (Toszkána, Firenze) és a szárd nyelv (Szardínia) között. Napóleon is korzikai anyanyelvű volt, családjával, rokonaival és korzikai barátaival korzikaiul beszélt. Feljegyezték, hogy a száműzetésben Szent Ilona szigetén a szolgálatában álló Cipriani nevű korzikai inasával – mások, csak angolul és/vagy franciául tudók jelenlétében is – korzikaiul beszélt mindig. Azok a szigeten működő legális és illegális pártok, mozgalmak, amelyek Korzika autonómiáját vagy éppen függetlenségét akarták kivívni, érthetően erre a sajátos nyelvre és a korzikai „nemzet” létezésében vetett hitre építettek.
Korzikai autonómia
Az 1991-es Korzika-törvénnyel autonómiát adtak a szigetnek, de a helyi prefektust továbbra is Párizs nevezte ki. Lionel Jospin miniszterelnök kormánya 2000 nyarán, a korzikai helyi parlament (tartományi gyűlés, 1982-ben alakult) többségének nyomására kétéves kifutási idővel további központi hatásköröket utalt át a korzikai helyi kormányzatnak és bővítette az anyanyelvi oktatást. A tervezet legradikálisabb előírása: a francia törvényeket a helyi parlamentnek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy a szigeten is érvénybe lépjenek. A francia parlament elutasította a kezdeményezést, féltették Párizsnak a szigetre kiterjedő szuverenitását, és attól tartottak, hogy precedenst teremthet a többi, nagyobb önállóságra törekvő francia régió számára. 2003 júniusában Korzika lakossága népszavazáson utasította el Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök kormányának autonómia-javaslatát. Megfogalmazódott az autonómiatörvény és az azt követő autonómiatervezetek alapvetőnek tartott hiányossága: nem számoltak azzal a közeggel, amelyben hatniuk kell. Olvassuk, hogy ezt a közeget, a korzikai jellegzetes karaktert az évszázados invázió és a megszállás formálta, továbbá hogy „olyan szigetről van szó, amelyet szigetlakók laknak”. Feltételezhető, hogy ezt a másságot figyelembe vették azokon az autonómiát előkészítő tárgyalásokon, amelyeket Emmanuel Macron francia köztársasági elnök most személyesen zárt le.
Németh Csaba
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
