Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, a Váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király-templomban tartott, Önbizalom, önbecsülés a nevelés tükrében című előadásában hangsúlyozta, hogy az önbecsülés és önbizalom kulcsa az érzelmi intelligencia, amely egész életünkön át nevelhető. Beszélt a reklámok káros hatásáról, majd sorba vette a különböző életszakaszokat, hangsúlyozva, hogy mire érdemes odafigyelni a nevelés szempontjából.
Egész életünkben vannak olyan lépések, amelyeken keresztül sajnos vissza lehet csúszni az önbizalom területén – részletezte Pécsi Rita. Éppen ezért minden életkorban kell tenni valamit, hogy erősödjön és fejlődjön az önértékelés és önbizalom. Rámutatott, a kezdeti kis krízisek normális kríziseknek nevezhetők. De ha abban az életkorban nem kezdünk vele valamit, nem figyeltünk oda, azt a későbbiekben nem lehet átlépni. Hogyha kisgyermekkorban valami elmaradt, akkor még 30, 40, 50 éves korunkban is szenvedni fogunk ettől.
„Megreked a személyiség… Kell egy-két ember, akiben megbízunk: anyuka, apuka, nagymama. Nem húsz, csak egy-kettő. Aki mindig örül nekem, akkor is, ha büdös vagyok, akkor is, ha nem aludtam, akkor is, ha jön a fogam s nyűgös vagyok... Mert akkor azt sugározza, hogy szerethető vagyok. – Megjöttél, kis cukorfalat!, és a nagyi elolvad az unokájától... Nem valami nagy teljesítmény megjönni, nem? Ám, ha egy kisgyermek ezt az érzést nem tudja megkapni kicsi korában, akkor később a terapeuták próbálják azt pótolni: gyere, nem mondtál hülyeséget, gyere, még egyszer... Tehát két-három éves korban ki kell próbálni mindent: kimenni a dombra, meghúzni a kutya farkát, megnézni a gilisztát... Kiöntöm, beöntöm… stb. Ezt én csináltam, én borítottam föl, én hoztam ide – ezt jelenti. Megérezni azt a dolgot, hogy én akarok valamit, és meg tudom csinálni.”
Nagyon sok hozadéka van az önbizalomnak.
Aztán később jönnek: aminek elképzelhetem magam. Jönnek a mesék… – huh, most királylány vagyok, máskor meg jön a farkas, a boszorkány... kitágul az én, minden lehetek... Engedjük, hogy meséljenek, játsszanak, a szerepjátékok nagyon fontosak. Nagyon szép a gyermekeknél, hogy apa és anya én vagyok nagyban... Aztán, ha anya és apa panaszkodik: jaj, így a polgármester, jaj, úgy a főnök, mindenért más a hibás... ugyanazt éli át a kisgyermek is. Neki is minden baj lesz, mindenért más lesz a hibás. Semmi nem jó, semminek nem lehet örülni. Nagyon fontos örülni annak, hogy én lány vagyok, én fiú vagyok... Ne mondogassa a szülő, nagyszülő, hogy a leány felér egy kisfiúval vagy a kisfiú felér egy leánnyal... Örvendjünk annak, ha fiú, vagy ha lány, sose mondjuk neki azt, hogy helyette másneműt vártunk. Nagyon fontos megerősíteni őket a fiú és lány szerepükben is.
