A román sajtónak fontosabb volt, hogy Orbán Viktorral nem találkozott Iohannis, mert a magyar kormányfő – akinek tusványosi kijelentéseit és vélt oroszbarátságát is felhánytorgatták – épp nem tartózkodott az országban. Osztották-szorozták, hogy kinek a külföldi útja volt korábban megszervezve, afölött azonban átsiklottak, hogy tegnap, a Novák Katalinnal való találkozás után Iohannis a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzését, az összekötő és nem az elválasztó szálak erősítését szorgalmazta, bő három évvel azután, hogy Erdély eladásával riogatott. Most beérte annyival, hogy „az etnikai kisebbségekhez tartozó személyek jogainak biztosítását” az „állampolgári állam” (értsd Románia) kizárólagos feladatának nevezze, ugyanakkor leszögezte, hogy a magyarországi beruházásoknak nem lehet etnikai vonzatuk.

E jellegzetes román politikusi kakaskodással együtt mégis nyitottabb és barátságosabb hangot ütött meg, mint amire az előzmények ismeretében számítani lehetett. Hiszen a két ország viszonya inkább jeges volt az elmúlt másfél évtizedben, dacára annak, hogy Magyarország a NATO- és az EU-tagság megszerzésében is támogatta Romániát, és a schengeni övezetbe való belépését is teljes mellszélességgel próbálja előmozdítani, emellett pedig fontos, harmadik-negyedik helyen álló külkereskedelmi partnere is. Létezik ugyan államközi egyezmény és stratégiai partnerségi nyilatkozat is, ám ez inkább olcsó malaszt, gyakorlati következmények nélkül.

Az eredményt a bőrünkön érezzük: a magyarellenesség ismét mindennapossá vált, a kisebbségi jogok bővítése, de még a meglévők érvényesítése is elakadt, a magyarság fogyása felgyorsult, ami nem csoda, mert energiáit túl sokszor kénytelen építkezés helyett tiltakozásokra, szimbólumháborúkra fordítani. Akárhonnan nézzük, Románia legnagyobb nemzeti kisebbsége, a jelenleg egymilliós lélekszámú magyarság még mindig nem egyenjogú állampolgára az egységes és oszthatatlan román nemzetállamnak. Erről pedig beszélni kell. A 2014-ben nagyszámú magyar által is államfővé választott, szintén kisebbségi Klaus Iohannis sokat tehetett volna azért, hogy oldja a feszültséget az országon belül, illetve Bukarest és Budapest között, ez azonban nem volt célja, ellenkezőleg, maga is hozzájárult a meglévő szakadékok elmélyítéséhez. Most azonban hidakat emleget, aminek több oka is lehet: a schengeni belépéshez szükséges magyarországi segítség mellett az ukrajnai és izraeli háború is rádöbbenthette a jószomszédság értékére. 

Reméljük, hogy így van. Nagyon jó lenne kifogni a szelet a nacionalisták vitorláiból még a 2024-es választási szuperév előtt. 

Borítókép: presidency.ro