Emlékezhetünk, a botrány jó tíz évvel ezelőtt durrant, Tőkés László tusványosi szavai nyomán. A református püspök, volt EP-képviselő az Orbán Viktorral közösen tartott előadásában azt kérte, Magyarország – dél-tiroli mintára – biztosítson védhatalmi státuszt az erdélyi magyarok számára. Véletlenül vagy sem (lehet találgatni) ezt a román tolmács protektorátusként fordította, és ez a gyarmati időket idéző kifejezés – amely hivatalos értelmezése szerint azt jelenti, hogy egyik állam vállal védnökséget egy másik állam felett – kiütötte Bukarestben a biztosítékot. Felháborodott a sajtó, majd a politikum is, kórusban követelték a Románia Csillaga érdemrend visszavonását, és Klaus Iohannis az év novemberében – az érdemrendbizottság javaslatára – szorgalmasan eleget is tett a követelésnek. Senkit nem zavart, hogy nem az hangzott el, amit Tőkés vétkéül felróttak.

A sokadik lejárató kampány volt ez Tőkés László ellen, akinek nem tudják megbocsátani, hogy magyarként volt ő a kirobbantója az 1989-es népfelkelésnek, és azóta is következetesen kiáll az erdélyi magyarság jogaiért, autonómiaköveteléseiért. Békés együttélést szeretne, de egyenlő félként, számtalan hazai és nemzetközi fórumon szóvá tette a magyarságot ért jogsérelmeket, az asszimilációs nyomáshoz tartozó megannyi törekvést. Hitelteleníteni kell hát: az évek során próbáltak szekus besúgót, kémet kreálni belőle, sikertelenül, kapóra jött tehát a félrefordítás, és Klaus Iohannis államelnök szorgalmasan igazodott a háttérben munkálkodó erők által követelt irányhoz: visszavonta a kitüntetést. A román bíróság pedig ugyanazt tette, mint számos magyarságot érintő perben – város- és megyezászlók, magyar feliratok (hogy csak a legutóbbiakat említsük) –: az elvárás szerint hozta meg ítéletét. Ezt a legfelsőbb testület is helybenhagyta, dacára annak, hogy ezer sebből vérzik. Nem vették figyelembe a személyi összeférhetetlenség elvét – Ecaterina Andronescu és Gab­riela Firea volt szociáldemokrata miniszterek saját panaszuk elbírálásában vehettek részt az etikai testületben –, de azt sem, hogy a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen elhangzott, kifogásolt kijelentések nem tekinthetőek „méltatlan cselekedetnek” (amiért visszavonható az érdemrend), nem lépik túl a szólás- és véleményszabadság kereteit még úgy sem, hogy eltekintünk a félrefordítástól.

Tőkés László hős marad a magyarság számára, akkor is, ha tűzzel-vassal igyekeznek ezt elvitatni tőle. Nem azért keresi bíróságon az igazát – a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul az ügyben –, mert szüksége lenne a román kitüntetésre. Mint már annyiszor élete során, az igazságtalanság ellen szólal fel, a román állam és igazságszolgáltatás kétszínűsége ellen küzd nemzetközi porondon is. Mint az ítélet után kiadott közleményben is írja, személyének megkérdőjelezésénél többről van szó, az ellene fellépők az 1989 decemberében Temesváron megvalósult román–magyar összefogást és szolidaritást akarják semmissé tenni.

Pedig az olyan érték, melyet nem szabadna veszni hagyni. Méltányos, igazságos, hosszú távú békét hozó román–magyar viszonyt csak az igazság alapjaira lehet építeni: ha nem, akkor az vagy nem méltányos, vagy nem igazságos, vagy nem hosszú távú, vagy nem is viszony igazán.

Borítókép: Facebook / Tőkés László Sajtóirodája