Kábítószer-fogyasztás elleni intézkedések előkészítését jelentette be a képviselőház munkaügyi szakbizottságában lezajlott keddi meghallgatásán Natalia Intotero családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi miniszter.
Beszámolója szerint készül többek között a tanulók, egyetemi hallgatók, szülők és nagyszülők számára egy online alkalmazás, amely a témával kapcsolatos információkról tájékoztat. Az applikációt a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) utasítására létrehozott tárcaközi bizottság első ülésén mutatják be – mondotta.
Intotero szerint szigorítani kell a kábítószer-kereskedelemért kiszabható büntetéseken, és létre kell hozni központokat a kábítószer-fogyasztók és más szenvedélybetegek kezelésére. Hozzátette: a sajtóból arról értesült, hogy Brassó, Kolozs, Hargita és Szeben megyében a belügyminisztérium húsz évvel ezelőtt épített négy ilyen központot, amelyek jelenleg zárva vannak. Szándékában áll ellenőrizni, és ha lehet, minél hamarabb újra megnyitni ezeket a központokat – részletezte.
„Nem normális, hogy a szülők kénytelenek pszichiátriai kórházba beutalni a drogoknak áldozatul esett gyermekeiket” – fejtette ki a miniszter. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.