Egészen pontos kimutatás még nem készült, de az eddigiekből úgy tűnik, hogy megyénkben minden száz négyzetméteresnél kisebb vendéglő, kávézó, italmérés a dohányzó közönségre rendezkedik be: ők vannak többen, és a tulajdonosok nem kockáztatják amúgy sem túl nagy bevételeiket.
A fogyasztóvédelmi hivatal emberei év elejétől kérik számon a nem dohányzókat védő törvény előírásait a nyilvános helyeken, jó néhány bírságot is kiosztottak már, és ennek eredménye az, hogy mára nagyjából elkülönült a füstös és füstmentes vendéglátás. Aki tiszta levegőben szeretné vacsoráját vagy pohár sörét elfogyasztani, az ne is próbálkozzék a kiskocsmákban: csak a nagyobb méretű éttermekben van erre lehetősége. Gondot főleg a diszkók jelentenek, ahol nem nagyon lehet kettéválasztani a teret, hiszen a tánchoz hely kell — egy hónapon belül azonban nekik is megoldást kell találniuk a kétféle igény kielégítésére. Sok vállalkozó egyébként a sajtóból értesült a dohányzók elkülönítésére vonatkozó törvényről; az sem köztudomású, hogy a fogyasztóvédelmi hivatal ingyenes tanácsadással segíti a cégeket a vonatkozó jogszabályok alkalmazásában. (demeter)