Román nacionalista szervezetek képviselői, mintegy két-háromszázan ünnepeltek a katonatemetőben tegnap délután. A Maszol és a Székelyhon helyszíni tudósításai szerint román katonadalok dallamára érkeztek a megemlékezők, és minden a szokásos módon zajlott.
Nagy teljesítményű hangszórókból bömbölt a zene, majd ortodox szentmisével folytatódott a program. A pópa azoknak a román katonáknak a hősiességét méltatta, akik életüket veszítették az első és a második világháborúban, kiváltképpen azokét, akik „az úzvölgyi temetőben nyugszanak”. Aztán felolvasták a katonák szokásos névsorát, és mindegyik név után elhangzott a „prezent” (jelen) felkiáltás. Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja szervezet vezetője azt hangoztatta a rendezvényen, hogy bármit megtesznek azért, hogy a nyár elején felállított fakeresztek a helyükön maradjanak. Ugyanakkor abbeli elégedetlenségének is hangot adott, hogy Románia történelme ma hiányzik az iskolákból, miközben kötelezővé tették a holokauszt oktatását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.