Elegendő helyük lesz a felújítás alatt álló Nicolae Iorga utcában a buszoknak – jelentette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere arra a lapunkban is megjelent észrevételre reagált, hogy a túlságosan nagy parkolóhelyek kijelölésével az autós közlekedés számára nem marad elég széles az úttest.
Az elöljáró elmondta: három méter széles sávot alakítanak ki mindkét irányban, ami bőven elegendő a buszok számára is, hiszen a Kórház utcában levő 2,6 méter széles sávon is elférnek. Az új elektromos buszok szélessége amúgy 2,5 méter, ilyenek fognak járni a Iorga utcában is, amelynek korszerűsítése még nincs befejezve.
Azt is a jelzések felfestése után lehet majd látni, hogy miért ilyen hosszúak a ferdén bejelölt parkolóhelyek: mert egy biztonsági övezetet is kialakítanak az autók mögött, ahol bárki kiveheti a csomagtartóban levő szatyrokat vagy babakocsit anélkül, hogy veszélybe kerüljön a háta mögött közlekedő autók miatt. A parkolóhelyek elejére pedig botlasztót szerelnek fel, hogy a szegélyköveket és a behúzó gépkocsikat is védjék egymástól.
A szegélykövekre vonatkozóan a polgármester leszögezte: jobb volt most kicserélni ezeket, az útfelújítás során, mint egy-két év múlva feltörni az útburkolatot azért, mert akkor válik esedékessé a szegélykövek cseréje; az 1918. december 1. úton készült fényképekkel is illusztrálta, hogy a betonból készült szegélykövek elég hirtelen mennek tönkre.
Ami az odébb költöztetett gyalogátjárónál körbeaszfaltozott fákat illeti, azokat nem kivágták, hanem gyökerestől kiásták – mondta még a polgármester, hangsúlyozva, hogy a városban jelenleg 131 kisebb-nagyobb beruházás van folyamatban, amelyeken több száz munkás dolgozik; nem tudnak mindenki mellett ott lenni, de a hibákat kijavítják, és nem a város pénzéből. Emlékeztetett arra, hogy 2008-ban még meglehetősen rossz állapotú járda volt a Iorga utcában is, de pár évvel később felújították, és biciklisávot is kialakítottak rajta. Hozzátette: az utcák korszerűsítését nem a helyi költségvetésből finanszírozzák, mert az ingatlan- és gépkocsiadókból még a közvilágítást sem lehet kifizetni, hanem országos vagy európai uniós pályázatokból.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.