Szőke Tibor a Kovászna megyei Haralyban, a Háromszéki-havasok lábainál fekvő orbaiszéki faluban született. Évszázados hagyományokba nevelődött, s ezzel az örökséggel napjainkig igyekszik jó gazda módjára sáfárkodni.
A kádárok vagy bodnárok mestersége a Kárpát-medence erdős vidékein sok évszázadra nyúlik vissza. A termelő falusi gazdaságoknak nagy szüksége volt a faedényekre – a vizet dézsában, cseberben tartották; mezőre, erdőre tégelyben vitték; a tejet fejőcseberbe fejték, vajat vajköpülőben; sajtot, túrót dézsában készítettek. Élelmiszer-tartalékaik egy részét fából készült tárolóedényekben tartották; a gabona, liszt, hús, zsír, túró, bor, pálinka számára pedig szintén a kádároktól vásároltak megfelelő rendeltetésű és űrmértékű edényt. A szakma mesterei ezt az igényt szolgálták ki dongákból összeállított tartós faedényeikkel.
Székelyföld viszonylatában a kádár szakma csak Marosvásárhelyen jutott el a céhes szerveződés szintjére. 1607-ben közös céhet alapítottak az asztalosokkal, pajzsosokkal és kerekesekkel, melyből szűk évtized múlva, 1616-ban kiváltak és önállósodtak. Háromszéki írott forrásokban a 18. századtól sokasodtak meg a kádárokról és a Kádár családnevűekről szóló feljegyzések.
A 19. század végén Háromszéken több mint 100 kádár rendelkezett iparengedéllyel – Szőke Tibor falujában, Haralyban ekkor 59 mester járult adójával a közterhek viseléséhez. A termékek főleg a brassói vásáron keltek el, de Vráncsán keresztül Dobrudzsáig és a Duna-deltáig is elfuvarozták azokat. Az Ozsdolát Moldvával összekötő út neve nem véletlenül Kádárok útja. A kollektivizálás és az iparosítás gyökeresen átalakította ezt az ágazatot is: az újabb nemzedékeket, akik apjuk, nagyapjuk, dédapjuk mesterségét örökölhették volna, az iparban létrejövő munkahelyek kimozdították a faluból, majd az évek-évtizedek alatt a régi vágású, becsületes, öreg kádárokat sorra kikísérték a temetőbe.
A 21. századra a szakma a kihalás szélére került, nemcsak Haralyban, hanem egész Háromszéken. Továbbörökítésének terhe ma a Szőke család férfiainak, apának és fiának a vállát nyomja. Nem csak megélhetés kérdése: jó székelyekként tudják, hogy becsületbeli ügy is. Mint ahogyan becsületbeli ügy a település érdekében a közösségi munka felvállalása, a falusfelek megsegítése, amiből mindketten derekasan kiveszik részüket.
Szőke Tibor régi hagyományt folytat – nemcsak a műhelyében, hanem a szakma továbbadása tekintetében is. A betérő idegennek éppoly szenvedéllyel mesél, mint az általa irányított kádártanfolyam diákjainak. Fia, Barna egyben hű inasa is, aki a település és a család kádárhagyományait magas szinten műveli. Kezeik alatt tölgy, bükk, fenyő, akác, eper-, cseresznye-, körte- és szilvafa alakul egyedi edényformára. A folyamatos megújulást, szakmai kihívást kereső mesterre jellemzők az olyan szakmai remekek, mint az ovális hordó, az egyszerre bort és pálinkát is tartalmazó hordó vagy a vízszintes dongájú hordó.
A kész árut a hagyományos piaci jelenléten kívül a világhálón is értékesítik. A szokásos edénytípusok készítése mellett a legújabb igényeket is követik, így a jelenkor műanyag uralta világában a természetes értékekre, az ökológiai tisztaságra teremtenek fogyasztói igényt. Online jelenléttel, helyi, országos és nemzetközi vásárokon bemutatókat vállalva hirdetik a szakma becsületét, a székely találékonyságot, és hívják fel a figyelmet térségünk értékeire, a székelyföldi turizmusban rejlő lehetőségekre. Szőke Tibor ugyanis román vidékeken már évek óta a székelyföldi népi mesterségek valódi nagykövete. Ezt az odaadást értékelte a Kovászna Megyei Művelődési Központ, amikor őt jelölte 2018-ban Élő Örökség díjra, és ezt az igazolható tevékenységet ismerte el a Román Kulturális Minisztérium a díj odaítélésével.
2023-ban az Orbán Balázs-díj immár a saját közösség, Székelyföld elismerése lesz értékes kézműves: foglalkozásaink egyikének a továbbéltetéséért.
Dr. Kinda István
néprajzkutató, muzeológus
