A szenátus hétfőn elfogadta a húsról és húskészítményekről szóló törvény tervezetét, amely egyebek mellett tiltja a laboratóriumokban, állati sejtekből előállított szintetikus hús forgalmazását. A kérdés még nem dőlt el, a tervezetről a képviselők mondják ki az utolsó szót.
A szociáldemokrata törvényhozók egy csoportja által kezdeményezett jogszabályjavaslat a húsok és hústermékek elnevezését, csomagolását, felcímkézését és forgalmazását szabályozza „a népesség egészsége, a higiéniai szabályok betartása és a fogyasztók pontos tájékoztatása érdekében”.
A tervezet előírja, hogy a román termék megnevezés és a román nemzeti zászló színei kizárólag a száz százalékban romániai gazdaságokból származó hústermékek esetében használhatók. A javaslat azt is leszögezi, hogy mind a hazai, mind a külföldi piacról származó termékek esetében fel kell tüntetni a címkén azok beszerzési árát.
A törvénytervezet megtiltja a laboratóriumokban, állati sejtekből előállított szintetikus hús forgalmazását. A tiltás a közélelmezési egységek által szintetikus hús felhasználásával előállított termékekre is vonatkozik. A szabály megszegését 200 ezer lejtől 300 ezer lejig terjedő bírsággal büntetnék. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.