A 17. születésnapját kedden ünneplő ozsdolai Ördög Zoltán számára két összetettbeli dobogós helyezéssel ért véget a motokrossz Balkán-bajnokság 2023-as kiírása, miután az MX2-es géposztályban ezüst-, az MX2 Junior kategóriában bronzérmet szerzett. A sorozat utolsó futamát a hétvégén rendezték meg Bulgáriában, a háromszéki sportoló ez alkalommal is felállt a pódiumra.
Szombaton és vasárnap a bolgár Szevlievó adott otthont a motokrossz Balkán-bajnokság hatodik és egyben utolsó fordulójának, amelyen ott volt az ozsdolai Ördög Zoltán is. A háromszéki sportoló két harmadik helyezéssel zárta a versenyt, ami összesítésben az MX2-es géposztályban egy harmadik, míg az MX2 Junior kategóriában egy első helyezést jelentett. Egész éves remek teljesítményének köszönhetően Ördög a sorozat pontversenyét is az élmezőnyben fejezte be: az MX2-ben a második, míg az ifjúságiak megmérettetésében a harmadik lett.
„Jól előkészített pályán, nyári melegben remek versenyt tudhat maga mögött Zoltán, aki végig harcolt vetélytársaival a dobogós helyezésekért. Az MX2 Junior kategóriában szerzett bronzéremmel teljesítettük idei célkitűzésünket, a nagyobb géposztálybeli ezüst viszont meglepetés volt” – nyilatkozta Ördög István, versenyzőnk édesapja, aki hozzátette: fia számára ezzel véget ért a 2023-as szezon, jól megérdemelt pihenő következik.
A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián nem vett részt a szevlievói viadalon, mivel október elején Szerbiában már bebiztosította magának az MX1-es kategória Balkán-bajnoki címét.
A Balkán-bajnokság végeredménye: * MX1: 1. Tompa Krisztián (Yamaha) 152 pont, 2. Mustafa Çetin (török, Yamaha) 120 pont, 3. Michael Ivanov (bolgár, Husqvarna) 100 pont * MX2: 1. Venciszlav Tosev (bolgár, Husqvarna) 241 pont, 2. Ördög Zoltán (KTM) 181 pont, 3. Nyikoláj Malinov (bolgár, KTM) 179 pont * MX2 Junior: 1. Tosev 244 pont, 2. Danail Stefanov (bolgár, KTM) 204 pont, 3. Ördög 188 pont. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.