Három hétig szünetelt a másodosztályú női kézilabda-bajnokság, ám a hétvégén folytatódik az A-divízió. A táblázatban második Sepsi-SIC nehéz mérkőzésre számít, ugyanis az ötödik fordulóban a Carmen Cartaș irányította zöld-fehér mezes csapat vasárnap 11 órától a feljutásra pályázó CSM Unirea Slobozia otthonában játszik.
„Tapasztalt csapattal találkozunk, amelynek az élvonalba jutás a célja. Remélem, hogy meglesz a megfelelő ritmus és az állandóság, amire mindig szükségünk van. A másodosztályú bajnokság rendhagyó, kevés találkozóval és hosszú szünetekkel. Jobban örültünk volna egy tízcsapatos csoportnak több meccsel, amelyek biztosíthatnák a versenyritmust fiatal kézilabdázóinknak. Ebben az idényben egyetlen célunk van, hogy a lányok tapasztalatot szerezzenek, ezáltal majd készen álljanak a következő lépésre. A fennálló helyzet miatt kénytelenek voltunk átalakítani a menetrendünket. Az októberi szünetben két barátságos meccset játszottunk, a Brassói Corona utánpótlás-együttese és a CSM Bacău ellen, akik hozzánk hasonlóan a másodosztályban szerepelnek. A hétvégi találkozó után újabb szünet következik, mivel a következő fordulóban szabadnaposak leszünk, aztán decemberig nem lesz tétmérkőzésünk. Emiatt novemberben további felkészülési meccseket vívunk, és valószínűleg egy tornát is rendezünk, hogy minél inkább ritmusban maradjunk” – nyilatkozta Carmen Cartaș, aki hozzátette, hogy egészségügyi problémákkal is küszködnek, mivel két játékos, Elena Popica jobbátlövő és Maria Demeter kapus szeptember óta nem bevethető, egy másik hálóőr, Ana-Maria Dulgheriu pedig a héten sérült meg. Ezenkívül Delia Rău és Nadia Gheorghe izomproblémákkal küzd, így kérdéses a játékuk a vasárnapi kiszálláson.
Az ötödik forduló programja: CSM Unirea Slobozia–Sepsi-SIC (vasárnap, 11 óra), CSU Neptun Constanța–CSM Slatina (vasárnap, 13 óra), Activ Prahova Ploiești–Spartac Bukarest (vasárnap, 13 óra), az Unirea Dobroești szabadnapos. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.