Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke – közölte az elhunyt fia, Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője tegnap a közösségi médiában. A 67 éves politikus rövid, súlyos betegség után hunyt el.
Pásztor István több mint 16 éven át, 2007-től mostanáig vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot. Legutóbb idén májusban választották meg ismét pártelnöknek. Szabadkai városi képviselő, belgrádi parlamenti képviselő, valamint a vajdasági tartományi képviselőház elnöke is volt. Tavalyelőtt a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tüntették ki, egy évvel később pedig a szerb köztársasági elnök a Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozatát adományozta a VMSZ elnökének.
Pásztor István 1956-ban született Törökkanizsán. Az általános iskolát és a gimnáziumot Szabadkán végezte, majd 1980-ban szerzett egyetemi oklevelet az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán. A VMSZ-nek 1994 óta volt a tagja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.