Szijjártó: Nemzeti érdek Románia schengeni csatlakozása

2023. november 9., csütörtök, Belföld

A jövő évi magyar európai uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása lesz, amennyiben erre addig nem kerül sor – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Bukarestben.

  • Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
    Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral tartott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a két ország közötti együttműködésnek. „Ennek a stratégiai együttműködésnek a legfontosabb bázisát, erőforrását az Erdélyben, Székelyföldön élő magyar nemzeti közösség jelenti” – szögezte le. Rámutatott, hogy erőforrásként, összekötő kapocsként tekintenek erre a közösségre a kétoldalú kapcsolatokban. „Ezért teljesen természetes, hogy amikor Romániával kapcsolatos együttműködésről beszélünk, akkor az RMDSZ véleménye és javaslatai mindig fontosak a számunkra” – fogalmazott.

Szijjártó Péter nemzeti érdeknek nevezte Románia minél hamarabbi csatlakozását a schegeni övezethez. Ennek számos oka van, például az, hogy ma Magyarország második legfőbb exportpiaca Románia, és a belépéssel még szorosabbá válhatna a gazdasági és kereskedelmi együttműködés. Ezáltal automatikusan megnyílna tíz új határátkelési pont is a két ország között, ami nagy segítség lenne a helyi magyar közösségnek az anyaországgal való kapcsolatok fenntartásában. „Románia schengeni tagsága azt is lehetővé tenné végre, hogy a határ ne elválasszon, hanem összekössön minket” – húzta alá.

A miniszter érintette a „gyakorlatilag ellehetetlenült” marosvásárhelyi katolikus iskola ügyét is, és arra emlékeztetett, hogy korábban megállapodtak a román kormánnyal az elfogadhatatlan állapotok közös felszámolásáról. „Mi arra számítunk, hogy a román kormány magára nézve is kötelezőnek tekinti ezt a korábban kötött megállapodást, ezért ezt az ügyet is minden kétoldalú kontaktus esetében természetesen napirenden tartjuk” – jelentette ki.

Elmondta, a kormány az RMDSZ-nek szurkol a jövő évi négy romániai választáson. „Egy erős RMDSZ, egy erős bukaresti képviselettel rendelkező RMDSZ mindig segítséget jelent a magyar–román kapcsolatok fejlesztésében. Könnyen belátható, hogy minél erősebb képviselete van az RMDSZ-nek Bukarestben, annál jobb a két ország kapcsolata, és mi ebben vagyunk érdekeltek” – tette hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2023-11-09: Szabadidő - :

A nap fotója

2023-11-09: Belföld - Demeter Virág Katalin:

Székelyföld autonómiájáról a képviselőházban

Székelyföld Autonómiájának Napjára hívta fel a figyelmet a képviselőházban tegnap napirend előtti felszólalásában Kulcsár-Terza József RMDSZ-es képviselő. Jelezte, hogy október 29-én Székelyföld több mint száz településén lobbantak fel „az autonómia lángjai”.