Mint megtudhattuk, tavaly ősszel indult a Mesefonás Benkő Éva ötlete nyomán, azzal a céllal, hogy tovább éltessék azokat a történeteket, melyek humorba oldottan segítenek megtalálni a kiutat gondjainkból, elakadásainkból, megmutatva, hogy „királlyá válhat bárki közülünk, ha a jó úton jár”. A rendezvény, melyet péntekenként tartanak, a család minden tagjának élményeket kínál: délután öttől fél hétig a gyermekek mondnak többnyire népmeséket, hét órától pedig a felnőttek osztják meg egymással kedvenc meséiket vagy életük tanulságos történeteit. A felnőttek több alkalommal is késő éjszakába nyúlóan beszélgettek.

„Az igazi mesefonást is szoktuk gyakorolni, gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt. Én elindítok egy mesét, a mellettem ülő folytatja, és így tovább. Gyakran megesik, hogy az ember a saját élményeit fonja bele a közös történetbe, hisz a mesélés általában olyan emlékeket hoz elő, amelyek fontosak számunkra” – fogalmazott Benkő Éva. Közben kézimunkáznak: kötögetnek, horgolnak, beszegik a papucsot stb. A házigazda megkínálja őket hamuban sült pogácsával, és borral is. Részvételi díj nincs.

A létszám változó, vannak visszajárók, családok. A jó hangulat garantált, hiszen itt nem kell megfelelni, ez nem verseny, csak a maguk örömére és a hagyomány éltetéséért mesélnek egymásnak. „Egyre divatosabb manapság a mesék versenyeztetése, de a mesemondó verseny mostani formája, a pontozás szempontjai elvehetik a gyermekek mesélőkedvét. A műfaj lényege a találkozás, az élő beszéd művészetének a fenntartása kell hogy legyen, és nem a díjak. Berecz András szavai­val élve: a mesemondó arra jó, hogy a meséket frissen tartsa, új életet leheljen beléjük. „Olyan, mint a kincstárnok, számontartja, ide-oda rakosgatja őket, egész életében köztük matat. Nem győz betelni velük. Fényesítgeti, csiszolgatja őket, és újak után jár. A mesemondó gyermeket ebbe az irányba érdemes terelni. Ilyenkor még nincs oly gazdag szókincse, de ha nincs korlátozva különböző szabályokkal, mondanivalóját pótolja gesztussal, hangszínnel” – mondta a szakember. Náluk bárki szabadon mesélhet, nincsenek korlátok. De nem is kötelező mesét mondani, van, aki csak hallgatóként vesz részt. Csak akkor tud igazán élni a mese, ha meghallgatják, hallgatóság nélkül nincs mese – vallja.

Benkő Éva szerint azért is szükség van a Mesefonásra, mert bár technikailag minden elérhető számunkra, egyre nagyobb hiánycikk manapság az emberi együttlét, annak a valóban minőségi formája. A visszajárók közül többen is pótolhatatlannak tartják ezt a közösségi alkalmat, ahol rengeteg fontos témát körüljártak már a párját kereső ember jellegzetes megnyilvánulásaitól a különféle emberi gyarlóságokig. Fontos a humor a mesemondásban, mert azt tartják, hogy ez jobban nyitja a lelket.

Tizenhat éves diáktól nyugdíjas nagymamáig sokan érdeklődnek a rendezvény iránt. Több pedagógus, óvónő is állandó résztvevő. Szeretettel várnak másokat is, hasonló gondolkodású embereket. „Rengeteg eseményt szervezünk a Míves Házban, táncházat, kézműves tevékenységeket, és ezekhez szervesen hozzátartozik az élő szavas mesemondás is, hagyományaink szellemi része” – mondta végezetül a szakember. Nem véletlen, hogy a Hagyományok háza erdélyi csapata felkarolta a programjukat, anyagilag is támogatva őket.

A múlt évadi mesefonást egy magyarországi esemény, a júniusban tartott Tatai Sokadalom zárta, melyen Benkő Éva és a Guzsalyas Alapítvány két mesemondója vett részt. A rendezvényre Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről és Magyarországról érkeztek mesemondók, összesen 13 diák, többségében középiskolások. Benkő Éva iskolákba is gyakran ellátogat mesélni, és Különleges magyar óra néven a témába vágó más jellegű előadásokat is szokott tartani. Aki kíváncsi rá, hogyan akasztja le pásztorbotjáról a viccesnél viccesebb meséket, és maga is megosztaná saját meséit, történeteit a hallgatósággal, látogasson el péntek délután a Míves Házba. Időnként népzenével is kiegészül a mesemondás Péntek Zsuzsa és Csibi Szabolcs jóvoltából, akik ezúttal is jelen lesznek.