Ha kifogynak a más pénzéből

2023. november 10., péntek, Máról holnapra
Farcádi Botond

A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak mások pénzéből – a Vasladyként emlegetett Margaret Thatcher egykori brit konzervatív miniszterelnök politikai ellenfelein élcelődő megállapítása ötölhetett fel mindazokban, akik a nyugdíjtörvény elfogadása kapcsán tegnap kirobbant koalíciós vitát követték. A Bukarestből érkező hírek révén ráadásul betekintést nyerhettünk abba is, miként zajlik Romániában egy, az ország működését alapvetően befolyásoló, idősek millióinak életét közvetlenül érintő törvény elfogadása.

Ami a legendás angol kormányfő kijelentését illeti, ezt korunk Romániájában csak annyiban szükséges árnyalni, hogy nálunk valójában nem csak a szocialisták bánnak bőkezűen mások – az adófizető polgárok, a vállalkozások – adólejeivel, minden párt ezt műveli. Mint ahogy Romániában jóformán minden párt nacionalista-soviniszta (ha például a magyarokról van szó), ugyanúgy mindenik szocialisták módjára viselkedik akkor, ha az államkasszából kell osztogatni különféle juttatásokat, különösen a választásokat megelőző hónapokban. Nem véletlen, hogy éppen most tárgyalnak az új nyugdíjtörvényről: ennek elfogadása egyrészt az európai uniós pénzekhez való hozzáférés feltétele, de alkalmazásának jövő szeptemberre történő időzítése aligha független attól, hogy az idő tájt zajlik majd három választás is Romániában.

Ugyanakkor a kormányülés kezdési időpontjának halasztásához is vezető tegnapi koalíciós csörte arra is rávilágított, mennyire komolyak azok a számítások, amelyekkel a költségvetést ily jelentős mértékben érintő döntést megalapoznak, mennyire viselkednek felelősen a kormányzók, amikor egy ilyen horderejű intézkedést hoznak. Nos, röviden: semennyire. Úgy röpködtek a milliárdok tegnap délelőtt, hogy szegény ember majdhogynem csillagokat látott, mert elképzelni a maga valóságában aligha lehet ekkora pénzmennyiséget. A liberálisok megijedtek attól, hogy 55 milliárd lejes többletet jelent az új nyugdíjtörvény alkalmazása, a pénzügyminiszter megmakacsolta magát, nem akarta ellenjegyezni a tervezetet, aztán a szociáldemokraták állítólag megnyugtatták őket, hogy az 55 milliárd nem a többletkiadás, hanem az összköltség négy hónapra. Marcel Ciolacu ultimátumot adott a liberális pénzügyérnek, az pedig már csak hab a tortán, hogy a munkaügyi és a pénzügyminisztérium számításai is eltérőek: előbbi szerint összesen 146 milliárd lejbe kerülnek jövőre a nyugdíjak, utóbbi 10 milliárddal kevesebbet számolt.

Mindezek tükrében aligha ördögtől való a gondolat, miszerint a kormánykoalíció úgy kíván dönteni a több millió polgár életét döntően befolyásoló jogszabályról, hogy talán nincs a Victoria-palotában egyetlen olyan ember se, aki tudná, hogy végül is pontosan mekkora költségvetési terhet jelent majd e jogszabály. Mindezt úgy, hogy valójában már most kifogytak a mi pénzünkből...

 

Borítókép: Facebook / Marcel Ciolacu

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2023-11-10: Közélet - Bodor János:

Üllő és kalapács között az önkormányzatok (Kovászna)

A 90-es sürgősségi kormányrendelet, mely szigorú takarékoskodásra kötelezi az önkormányzatokat, erkölcstelen, indokolatlan és alkotmányellenes – véli jogászként Gyerő József, Kovászna polgármestere.
2023-11-10: Kármentő - Kuti János:

Mit vegyünk készpénznek?

A kormány elhatározta a készpénzforgalom korlátozását november 11-től, de bebizonyosodott, hogy javaslatát kár volt készpénznek venni, mert máris változtattak az eredeti rendelkezéseken. A kormányfő kiállt és elkiáltotta magát, hogy a legközelebbi kormány­ülésen felülvizsgálják a korlátozásokra vonatkozó szabályokat, amelyeket azért akartak bevezetni, hogy visszaszorítsák az adócsalást.