A Sürgősen kérelmezzék a birtoklevelet címmel november 7-én megjelent írásunk kapcsán a következő pontosítást kell megtennünk: csak azon földtulajdonosokat (esetenként leszármazottjaikat) érintik a rendelkezések, illetve szükséges november 18-ig felkeresniük a helyi földosztó bizottságokat, akik nem voltak az egykori mezőgazdasági termelőszövetkezetek (kollektívek, CAP) tagjai, illetve olyan mezőgazdasági terület van a tulajdonukban, amely nem volt kollektivizálva. A törvénymódosítás értelmében e két feltételnek egy időben kell teljesülnie.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy amint arra Ráduly István prefektus legutóbbi sajtóértekezletén felhívta a figyelmet, az 1991/18-as földtörvény azon fél évvel ezelőtt hatályba lépett módosításáról van szó, melynek értelmében november 18-a jogvesztő határidő, amíg az érintettek a helyi földosztó bizottságokhoz folyamodhatnak, hogy az ilyen helyzetben lévő területeikre birtoklevelet kapjanak. E határidőt követően a földeket ugyan tovább használhatják, ám azokat az állam bármikor átveheti és másnak visszaszolgáltathatja, mivel szabadon felhasználhatónak minősülnek.
Ráduly István ugyanakkor kifejtette, hogy azoknak is fel kell keresniük a helyi földosztó bizottságokat, akiknek egyébként teljesen rendben lévő, 1990 előtt kiállított telekkönyvük van a területről, tudják bizonyítani a folytonos használatot és más nem igényelte vissza, ám nem rendelkeznek 1991 után, azaz a 18-as törvény hatályba lépését követően kiállított birtoklevéllel. (ndi)