Beszélgetésre hívta a Kaláka című tévéműsor egykori résztvevőit Simonffy Katalin, a román televízió magyar adásának egykori szerkesztője. Az Erdélyi Hagyományok Háza által szervezett Teázz a házban sorozat azonban nem csupán a nosztalgiázás jegyében zajlott.
A sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozó kísérő programjaként meghirdetett beszélgetésre az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány frissen alakult sepsiszentgyörgyi területi irodájának szervezésében került sor. Stefán-Dobai Katalin irodavezető köszöntője után az előkészített több archív felvételből, amelyek a kilenc kiadást megért műsorból adtak volna ízelítőt, végül az első kolozsvári Kalákáról szólót sikerült megnézni. A beszélgetés ugyanis olyan gazdag emlékanyagot hozott felszínre, olyan, a műsorkészítés körülményeit és hatásait is érintő eszmecserévé alakult, hogy további felvételek megtekintésére már nem jutott idő. De korántsem a nosztalgiázásban merült ki az emlékezés. Főként, mert kiderült, hogy Csinta Samu, aki Simonffy Katalin mellett a kérdező-faggatózó szerepet vállalta, kötetet tervez írni a román televízió magyar adásának egykori műsorfolyamáról, amely bejárta az erdélyi néprajzi tájegységek csaknem mindenikét.
A visszaemlékezésekből egyebek mellett megtudhattuk, hogy a jelen lévő „kalákások” – Péter Hajnal, Márk Emese, Bedő Zoltán, Gazda Zoltán, Vargha Mihály és alulírott –, akik mindannyian diákként voltak részesei a műsornak, mennyire meghatározónak tartják részvételüket egész gondolkodásuk, sőt, munkásságuk alakulásában. Szó esett arról is, hogy a Kalákának, mint ahogy akkoriban a magyar adás egészének, milyen szerepe volt az éppen bimbózó erdélyi táncházmozgalom, illetve a népzenéhez és néptánchoz kapcsolódó értékeink szélesebb körű megismertetésében. De a beszélgetés során a „lázadó” fiatalok gondolatai is előkerültek, akik az előttük járó nemzedékek népi folklorizmusával szakítani kívánva, a még élő hagyományok mélyebb rétegeit megismerve keresték az új utakat.
A szinte napra pontosan 46 évvel ezelőtt indult műsorfolyamhoz kapcsolódó történetek felidézése folytatódik, ígérték a szervezők. Egyfajta kortörténet rajzolódhat ki belőle. Hiszen „A dombói nagy hegy alatt” megélt időszak – a műsor nem hivatalos himnusza a Folker zenekar kíséretében, a szervezők meglepetéseként csendült fel a beszélgetés zárásaként –, az egyre mélyülő diktatúra közepette, sok tekintetben és sokak számára meghatározónak bizonyult.
