A Kézdivásárhelyi SE óriási küzdelem után, mindössze 65 fa különbséggel kapott ki vasárnap a Jászvásári CFR együttesétől az A-osztályos felnőtt tekebajnokság 4. fordulójában. A céhes városi sportolók számára nincs megállás, hiszen a hétvégén újabb mérkőzés vár rájuk, ezúttal a Román Kupa második körében.
Megfelelő pálya hiányában a Kézdivásárhelyi SE tekézői ismét Kolozsváron játszották le soros hazai bajnokijukat, ellenfelük ezúttal az ötcsapatos A-osztályos pontvadászat második legjobb együttese, a Jászvásári CFR volt. A háromszékiek nagyot küzdve közel álltak a meglepetésgyőzelemhez, hiszen mindössze 65 fa különbséggel kaptak ki a moldvai alakulattól, amelynek játékosai rendszeresen képviselik Romániát a teke-világbajnokságon.
„Házigazdaként léptünk pályára Kolozsváron, a jászvásáriak pedig úgy jöttek, hogy sima győzelmet aratnak ellenünk, viszont elrontottuk a számításaikat, és két értékes pontot is szereztünk. Dávid Attila szinte hibátlanul játszott, Tamás András megnyerte az ifik csatáját, míg a 16 esztendős Várdó Kristóf 570 fával zárta a meccset. Gratulálok az egész csapatnak, hiszen nem gyakran sikerül 571-es átlagot ütnünk, és ezt egy komoly ellenféllel szemben értük el” – nyilatkozta Várdó Olivér, a KSE edzője, aki továbbá elmondta, hogy a december 15–17-én megrendezendő U12–14-es országos bajnokságra (Szelistye, Szeben megye) a céhes városi csapat nyolc kis sportolóját nevezte.
A-osztályos tekebajnokság, 4. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Jászvásári CFR 3429–3494 (2–6). Együttesünk: Várdó Kristóf 570 fa, Dávid Attila 606 fa, Tamás András 577 fa, Elekes Sándor 546 fa, Kiss György 555 fa, Kádár Bála 575 fa. (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.