Személyi sérüléssel járó közúti baleset történt hétfő este 7 óra körül Sepsiszentgyörgyön a Csíki utcában.
Lapunk megkeresésére a megyei rendőrkapitányság arról tájékoztatott, hogy két gépkocsi ütközött össze és mindkét jármű lesodródott az úttestről. A közöltek szerint egy 44 éves férfi a központtól kifelé haladva gépkocsijával nekiütközött egy előtte haladó, 47 éves nő által vezetett autónak, azt nekilökte egy ház kapujának, mely betört, míg a férfi vezette autó nekiütközött egy, az utca másik oldalán álló gépkocsinak. Mindkét járművezető megsérült, kórházba szállították őket. Az eset miatt a Csíki utcán több mint egy óráig mindkét sávon le kellett állítani a járműforgalmat. A rendőrség azt is közölte, hogy a helyszíni teszt alapján egyik sofőr sem fogyasztott szeszes italt. A hatóság gondatlanságból elkövetett testi sértés bűncselekménye gyanújával indított eljárást. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.