Az aranyeres panaszok, illetve az egyéb végbéltáji problémák esetében a legtöbben amiatt halogatják a mielőbbi kivizsgálást, mert kellemetlennek érzik, szégyellik, s emiatt egyre erősödik a szorongás és a félelem.
A sebeszetikozpont.com Proktológiai Központjában a szakorvosok maximális diszkrécióval, empatikusan, tapintatosan végzik el a szükséges vizsgálatokat. Ennek keretén belül fontos, hogy részletesen tájékoztassuk a specialistát a problémáinkról, a székelési szokásainkról, korábbi betegségeinkről, ugyanakkor fel kell tárni azt is, hogy előfordult-e már a családban rosszindulatú kórkép.
Hogyan zajlik a végbélvizsgálat?
A sebész, proktológus szakorvos gondosan megvizsgálja az érintett szakaszt, a végbél külső részét, illetve a záróizom mögötti szakaszt is, ahol szintén előfordulhat aranyér, továbbá arról is meg kell bizonyosodni, hogy az aranyér visszahelyezhető-e, és milyen stádiumú. A procedúra során egy anoszkópot használnak, amely fájdalmat nem okoz, csupán néhány percet vesz igénybe.
Érdemes már a korai tünetekkel felkeresni a szakrendelést, ugyanis egy elhanyagolt, súlyosan begyulladt aranyér nagyon fájdalmas, amely megnehezíti a beavatkozás elvégzését is. Ugyanakkor a további szövődmények elkerülése végett sem szabad halogatni.
Ha az orvos úgy ítéli meg, hogy a magasabban található bélszakaszok átnézése is indokolt, végbéltükrözést javasol, ezáltal az aranyér tüneteihez hasonló panaszokat okozó végbélrák, berepedés, sipoly is kizárható. A rák kizárása feltétlenül szükséges az összes efféle panasznál.
A proktológiai vizsgálat nem igényel előkészületeket, diétát, hashajtást, kizárólag akkor, ha a szakember kifejezetten kéri.
Milyen panaszokat okozhat az aranyér?
A leggyakoribb tünetek a vérzés, a véres széklet, a végbéltáji fájdalom, a viszketés, a székrekedés. Azonban ezek a panaszok utalhatnak más betegségekre is, például a végbélsipolyra, rákra is, ahogyan beszéltünk róla.
Fontos tudni, hogy ilyen esetekben nem használnak az aranyérre fejlesztett kenőcsök, kúpok, tán még rontanak is az állapoton. A legjobb megoldás, ha a mielőbbi kivizsgálás mellett döntünk, így lehetünk biztosak abban, hogy mivel is van dolgunk.
Milyen műtéti megoldások érhetők el?
A CMC Déli Klinika Sebészeti Központ Aranyér Központjában személyre szabottan határozzák meg a beavatkozás típusát a páciens állapota, a panaszai súlyossága figyelembevételével.
A lézeres kezelés mellett elérhető a HAL-RAR aranyérműtét is, amely egy speciális technológia, ami azt jelenti, hogy verőérlekötéssel és nyálkahártya-felhúzással szüntetik meg a duzzadt csomót azáltal, hogy megszűnik a vérkeringése. Ennek előnye, hogy vágás, nyílt seb nélkül is kimagasló eredmények érhetők el. A klinika szakemberei készséggel segítenek, diszkréten, teljes odafigyeléssel. (X)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.