Karácsonyi adománygyűjtés nélkülöző családoknak

2023. november 22., szerda, Közélet

Hátrányos helyzetű családoknak és gyermekeiknek kíván örömet szerezni a közelgő téli ünnepek alkalmából a Mikó Imre Egyesület, együttműködésben a Minta ifjúsági szervezet háromszéki tagozatával, így december 15-ig tartó adománygyűjtést hirdetnek. A kezdeményezésről Kádár Imola és Kolcza István sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselők számoltak be sajtótájékoztatójukon.

  • Kádár Imola és Kolcza István. A szerző felvétele
    Kádár Imola és Kolcza István. A szerző felvétele

A Segíts, hogy segíthessünk! elnevezésű adománygyűjtő kampány immár negyedik kiadásához érkezett, a szervezők célja, hogy azok karácsonyát is szebbé, meghittebbé varázsolják, akik számára másként reményvesztettebb lenne az ünnep. Kolcza István elmondta, akárcsak tavaly, ezúttal is decemberi önkormányzati képviselői díjával járul hozzá a gyűjtéshez, és mint jelezte, egyéni adományok formájában támogatásra számítanak az EMNT és az EMSZ részéről is.

Kádár Imola szintén decemberi önkormányzati képviselői díját ajánlja fel a rászorulók részére. Kifejtette, az előző években jólesően tapasztalták, mekkora örömet tudnak szerezni az érintett gyermekeknek az ajándékozással, így az a céljuk, hogy minél szélesebb körben kiterjesszék azt, illetve ne csak megyeszékhelyi családokhoz jussanak el az adományok. Ennek kapcsán rámutatott, a speciális iskola pedagógusai segítségével választják ki a megajándékozandó családokat, ugyanakkor javaslatokat is várnak a lakosság részéről, bárki jelezheti, ha olyan nehéz helyzetben lévő családot vagy személyt ismer, akinek hasznos lenne a támogatás.

Ami a felajánlásokat illeti, tartós élelmiszert, játékot, jó állapotban lévő ruházati cikkeket, lábbelit, fenyőfát és díszeket is lehet adományozni december 15-ig a volt Demokrácia Központ épületében, a Bánki Donát utca 36. szám alatt hétfőtől csütörtökig 9 és 15 óra, pénteken 9 és 13 óra között. A szervezők ugyanakkor önkénteseket is várnak, aki segítenének a beérkezett ruha, élelmiszer válogatásában, csomagolásában, szétosztásában. Kádár Imola megjegyezte, felmérik azt is, hogy az érintett családoknak a már említetteken kívül mire van szükségük, hiszen szívesen adnak higiéniai cikkeket, tisztálkodási szereket vagy akár tejport a kisgyermekek részére. Felidézte ugyanakkor, hogy háromszéki pékségek révén tavaly kalács, kenyér is került a csomagokba, és remélik, hogy cégek, vállalkozók idén is lesznek a támogatók között.

A Segíts, hogy segíthessünk! akció keretében begyűlt felajánlásokból összeállított csomagokat december 20–22. között juttatják célba. Míg az első évben mindössze öt, tavaly már húsz családot leptek meg karácsony előtt a legszükségesebb dolgokkal Sepsiszentgyörgyön, illetve Oltszemen, Lemhényben, Kézdivásárhelyen és Esztelneken.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 345
szavazógép
2023-11-22: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Fiatalok pályaválasztását segítik

November 27–29. között a sepsiszentgyörgyi Művész moziban kerül sor a Székelyföldi Karriernapok ötödik kiadására. A 11–12. osztályos diákoknak szóló rendezvény célja, hogy műhelymunkák, meghívott szakemberekkel szervezett beszélgetések révén egyfajta kapaszkodót nyújtson a fiataloknak a pályaválasztáshoz.
2023-11-22: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Célirányos programok az egészséges életmódért

A sepsiszentgyörgyi és környékbeli lakosság életvitelét hivatott feltérképezni az az átfogó, online térben indított felmérés, melynek kezdeményezője a Change Center Életmód Központ, illetve a megyeszékhely önkormányzata. A begyűjtött adatokra alapozva hosszú távú egészségmegőrzési projektek és programok indulnak a következő időszakban.