azaz a Tour de Hongrie második szakaszát — Gyömrő és Kazinzbarcika között (210 km) — az ausztrál Andrew Bradley nyerte 5:06:09 órával, 2. Ivanics Gergely (magyar) 4 mp hátrány, 3. Riska Márton (szlovákiai) azonos idővel.
Vinokurov fennakadt a doppingvizsgálaton!
A Tour de France kerékpáros körversenyen két szakaszt megnyerő, de összetettben jelenleg csak 23. kazah Alekszandr Vinokurov megbukott a doppingvizsgálaton. Az Astana csapat sztárját, első számú versenyzőjét a szombati időfutamon aratott sikere után ellenőrizték. Elöljárói nem közöltek részleteket, a L’Equipe sportlap internetes oldala azonban úgy értesült, hogy az elemzés során a szakemberek homológ vértranszfúziós eljárást tártak fel. Az időfutam előtt nem sokkal beadagolt vér nem az övé volt, hanem egy alkalmas donortól származott.
A sporttudományban a 70-es évek óta ismert eljárás a vértranszfúzió, amellyel a kazah Alekszandr Vinokurov megbukott a doppingvizsgálaton.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1988-ban tiltotta be az eljárást, amelynek két módja létezik: a versenyző saját (autológ átömlesztés) vagy idegen (homológ átömlesztés) vért kap, ezáltal növekszik szervezetében az oxigénszállításért felelős vörösvértestek aránya, így végső soron javul az állóképessége. Az idegen vér transzfúziójának bizonyítását csak a 2004-es athéni játékok idején dolgozta ki egy ausztrál kutatócsoport. Az első, emiatt eltiltott vétkes Tyler Hamilton, az amerikaiak olimpiai bajnok kerekese volt.
A dán elnök Rasmussen indulása ellen
A Dán Kerékpáros-szövetség (DCU) elnöke nem érti, hogy Michael Rasmussen miért indulhatott az idei Tour de France-on, amikor négy figyelmeztetést is kapott, mert nem közölte előre, hol fog tartózkodni, és így nem tudott eleget tenni a véletlenszerű doppingellenőrzéseknek.
Jesper Worre megjegyezte, a nemzetközi szövetség (UCI) tavaly és idén június 29-én, míg a Dán Doppingellenes Ügynökség (ADD) április 6-án és június 21-én is figyelmeztette a francia körverseny jelenlegi összetett első helyezettjét.
Az UCI szabályai szerint amennyiben egy versenyző tizennyolc hónapon belül háromszor nem jelenik meg doppingvizsgálaton, vétséget követ el, és kétéves eltiltást kell kiszabni rá.
A Tour sárga trikósa a múlt héten közölte: mexikói nőt vett feleségül, és sokat tréningezik a közép-amerikai országban, ezért nem tudja előre megmondani három hónapos lebontásban, merre lesz található. Rasmussen azt is elmondta: szervezési hibák miatt történhetett meg, hogy voltaképpen már három éve nem végeztek el rajta versenyen kívüli doppingvizsgálatot.
Na, szóval zajlik az élet Európa országútjain.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.