Jövő évben közel 250 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út készül el – jelentette be tegnap Marcel Ciolacu. A kormányfő Sorin Grindeanu szállításügyi miniszterrel közösen vett részt az A7-es (moldvai) autópálya Ploieşti és Buzău közötti harmadik szakasza kivitelezési szerződésének aláírásán.
Ciolacu elmondta: a moldvai autópálya szerepel az országos helyreállítási tervben (PNRR), és teljes egészében uniós forrásokból épül. Hozzátette: Grindeanu miniszternek és csapatának sikerült egy év alatt kiírnia és véglegesítenie a versenytárgyalást a sztráda mind a 13 szakaszának kivitelezéséről, és jelenleg ezek a megvalósítás különböző fázisaiban vannak. Késés csak az egyiken van, de megpróbálják behozni, az összes többi szakasz esetében ütemterv szerint haladnak, sőt, néhol előbbre vannak. A kormányfő szerint az idén összesen száz kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át. A 320 kilométeres Ploiești–Pașcani autópályát 2026. augusztus 31-ig kell átadni és megnyitni, a tegnap megkötött szerződés egy 13,9 kilométeres szakaszra vonatkozik, amelyet 20 hónap alatt kell megépíteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.