A Háromszéki Ágyúsok sorozatban második mérkőzésüket is megnyerték a Román Kupában: a narancs-kék mezes csapat szerdán hazai környezetben 4–1 arányban diadalmaskodott a Sapientia U23 felett. Legközelebb szintén az egyetemista együttes ellen lépnek jégre, szombaton 18.30-tól a Felcsíki Műjégpályán igyekeznek begyűjteni a három pontot.
Az Ágyúsok az első pillanattól kezdve érvényesítették akaratukat, számos helyzetet kidolgoztak, viszont Alex Olaru remekül védett. A házigazdák a folytatásban emberelőnyben rohamozhattak, ám a létszámfölényt nem tudták a maguk javára fordítani. A határozottan játszó háromszéki csapat a 11. percben vezetést szerzett, Györffy Szilárd előkészítése után Molnár Zoltán csúsztatta a korongot a hálóba (1–0). A narancs-kék mezesek a második harmadot Molnár Zoltán kiállításával kezdték, ennek ellenére továbbra is nyomás alatt tartották ellenfelüket, ezáltal a 25. percben növelték előnyüket, Györffy Szilárd ezúttal a befejező szerepében jeleskedett, miután gólra váltotta Horváth Pál passzát (2–0). Nem sokkal később Molnár Zsombor is feliratkozott a gólszerzők közé, Horváth Pál átadását követően a bal felsőbe bombázott (3–0).
A Kertész Zoltán, Todor Krisztián és Bács Lóránt irányította gárda az eredmény tudatában az utolsó játékrész elején visszavett a tempóból, így kiegyenlítetté vált a küzdelem, ezt kihasználva pedig a fiatal rivális szépített, a 45. percben Makszim Ascsulov továbbított a kapuba (3–1). Ezt követően a hazai alakulat megrázta magát, ismét átvette a kezdeményezést, és sikerült is visszaállítania a háromgólos különbséget: az 51. percben Ilyés Tamás zörgette meg a hálót (4–1). Hét perccel a mérkőzés vége előtt Per Lundell vezetőedző időt kért, viszont az egyetemista csapat nem tudott faragni hátrányából, ráadásul a hajrában emberhátrányba kerültek, amelyet azonban az Ágyúsok ezúttal sem váltottak gólra. A háromszéki együttes újabb győzelméhez nem férhetett kétség, sorozatban másodszor diadalmaskodott a kupában, így éllovas a csoportban.
Eredmény, Román Kupa, csoportkör: Háromszéki Ágyúsok–Sapientia U23 4–1 (gólszerzők: Molnár Zoltán 11., Györffy Szilárd 25., Molnár Zsombor 31., Ilyés Tamás 51., illetve Makszim Ascsulov 45.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.