Tegnap a kézdivásárhelyi tanács ülésén két olyan határozatot is elfogadtak, amelyek értelmében az önkormányzat tulajdonába kerül a Bogdán-fotómúzeum, melyet a magyar állam adományozott a városnak.
Az egyik határozattal a múzeumnak helyet adó ingatlan elfogadásáról, másrészt pedig a benne található berendezések, kellékek és más ingóságok birtokbavételéről döntöttek. A múzeumot a magyar állam adományozta a városnak.
A ritkaságszámba menő, napfénytetős épület, az egykori napfényírda megmentésében a legnagyobb szerepe néhai Ráday Mihálynak (Budapest, 1942. június 11. – 2021. július 16.) volt, akinek a közbenjárására a Magyar Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2002-ben megvásárolta a Bogdán-örökösöktől. Az épületet 2007-ben felújították, utána kisebb-nagyobb beavatkozásokra volt szükség. Bokor Tibor polgármester képviselői kérdésre a tanácsülésen kifejtette: a múzeum nehézkesen, de eddig is látogatható volt, viszont miután közjegyzőnél megtörténik az átíratás, lehetőségük lesz pénzt fordítani a létesítményre, hogy állandó jelleggel meg lehessen tekinteni a különlegességet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.