Közel háromszáz erdővidéki dolgozó elbocsátásáról tájékoztatta a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökséget két térségbeli munkaadó. A hivatalos értesítés másfél héttel ezelőtt érkezett meg az intézményhez – tudtuk meg Kelemen Tibor igazgatótól. A vállalkozásokat a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség igazgatója nem nevezte meg.
Érdeklődésünkre Kelemen Tibor elmondta, az egyik összeszereléssel, megmunkálással foglalkozó vállalkozás 170 alkalmazottjától válik meg, döntésük mögött pedig az áll, hogy nincs kellő szerződésük, ami a tevékenység további folytatását szavatolná. A másik, készruhaiparban tevékenykedő vállalkozástól mintegy százan távoznak a következő időszakban, Kelemen Tibor magyarázata szerint azért, mert megvonták a munkáltató működési jogát. A munkaerő-foglalkoztatási ügynökség igazgatója szerint az elbocsátottak nem kapnak végkielégítést, munkanélküli-segélyre viszont jogosultak.
Október végén közel 4300 munkanélküli szerepelt a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség nyilvántartásában, eszerint 5,33 százalék a munkanélküliségi mutató Háromszéken. Területi megoszlás tekintetében Erdővidék a második volt 1069 állástalannal, akik közül mindössze 99-en kaptak munkanélküli-segélyt az előző hónapban. Sepsiszentgyörgy térségében 1624 munkanélkülit jegyeztek, Kézdiszéken 805-öt, Kovásznán és környékén pedig félezret. A munkaügyi hivatal segítségével az előző hónapban 191 állástalannak sikerült elhelyezkednie.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.