A kétszeres Román Kupa- és kétszeres Szuperkupa-győztes Sepsi OSK csütörtökön bejelentette, a távozó Liviu Ciobotariu helyett a folytatásban Bernd Storck irányítja a sepsiszentgyörgyi csapatot, a német vezetőedzőt pedig sajtótájékoztató keretében is bemutatták. A 60 éves szakember korábban több mint két évig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, legutóbb Belgiumban dolgozott, az előző idényben a KV Kortrijk együttesét irányította.
Diószegi László klubelnök és Hadnagy Attila ügyvezető igazgató elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy Bernd Storck elfogadta a felkérést, és átvette a székelyföldi csapat irányítását. Mindketten bíznak benne, hogy a jövőben gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak majd, illetve remélik, hogy a német szakember vaskezének és tapasztalatának köszönhetően sikerül kimászni a gödörből. Megköszönték Liviu Ciobotariu vezetőedzőnek a klubnak tett szolgálatát, valamint kiemelték, hogy neki köszönhetően a Sepsi OSK júliusban története második Szuperkupa-győzelmét ünnepelhette, ráadásul karnyújtásnyira volt az Európa Konferencia Liga csoportkörétől.
Továbbra is a felsőházba jutás a cél
„Beszéltünk már erről a projektről, láttam korábban ezt a remek stadiont, így motivált voltam, hogy idejöjjek. Nagy célunk van, viszont a csapat jelenleg nincs jó helyzetben, ezért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy oda kerüljünk, ahová tartozunk. Láttam néhány mérkőzést, úgy gondolom, hogy tapasztalt és fiatal játékosok egyaránt vannak, akikkel a folytatásban nagyon keményen edzünk majd, hogy még jobbak legyenek. Az idény végén büszkék szeretnénk lenni a mutatott játékra és az eredményekre. Megvan az elképzelésem, hogyan játszunk, amikor nálunk lesz a labda, és arra is készülünk, amikor nem mi birtokoljuk a játékszert. A pozitív kezdés sokat segíthet, a Bukaresti Dinamo ellen a közönség segítségével igyekszünk jól teljesíteni. Az alapszakaszban még sok találkozónk lesz, így minden esélyünk megvan a felsőházi rájátszásba jutásra” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Bernd Storck.

Diószegi László klubelnök
Kiemelte, a klubelnökkel és az ügyvezető igazgatóval egyeztetett, akiktől szabad kezet kapott, így igyekszik a filozófiáját gyakorlatba ültetni, és meggyőzni a játékosokat arról, hogy bízzanak benne és kövessék az elképzeléseit. Tizenkettedik játékosként tekint a szurkolókra, szeretné, ha a mérkőzésekről boldogan térnének haza. Néhány hónapot pihent, így motiváltan állt ismét munkába. Szerinte a stadionra várként kell tekinteni, ahol minden egyes pontért megküzdenek az ellenfelekkel.
A Háromszék kérdésére válaszolva elmondta, a csapatának elsősorban magabiztosnak kell lennie a labdával, kihangsúlyozta a mezőnyfölény fontosságát, amelynek köszönhetően uralhatják a játékot. A támadójátékot részesíti előnyben, nem tartja magát védekezésspecialistának, és ezt már a magyar válogatottal is bizonyította 2016-ban az Európa-bajnokságon. Nem fél egyetlen ellenféltől sem, és ezt a labdarúgóitól is elvárja, hiszen ezáltal együtt sikeresek lehetnek.

Hadnagy Attila ügyvezető igazgató
Úgy gondolja, a román bajnokság színvonala nem rossz, a következő hetekben igyekeznek faragni hátrányukból a listavezetőhöz képest, amely kihívás lesz számukra. Ugyancsak lapunk kérdésére elmondta: szigorúnak tartja magát, nem rendőr, viszont nem is barát a labdarúgókkal, a kölcsönös tisztelet pedig elengedhetetlen. Jobbá szeretné tenni a klubot, ezért utat mutat a játékosoknak, amelyet követniük kell, másképp problémájuk lesz. Fontosnak tartja, hogy minél hamarabb elfelejtsék a múltban történteket, mert így hamarabb sikerülhet kialakítani a pozitív légkört. Zárásként hozzáfűzte, Czuczi Mátyás másodedzővel érkezett Sepsiszentgyörgyre, akit már évek óta ismer, és remek szakembernek tart.
Két évig irányította a magyar válogatottat
Bernd Storck 2015 júliusától a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt. Dárdai Pál munkáját folytatva, irányításával a nemzeti együttes 44 év után kijutott az Európa-bajnokságra, a pótselejtezőn a norvég csapatot kettős győzelemmel búcsúztatva. 2016-ban a kontinenstornán öt ponttal csoportgyőztesként kerültek nyolcaddöntőbe, ahol Belgium jobbnak bizonyult. Ezt követően a vb-selejtezőkön a vártnál gyengébben szerepelt a válogatott, ugyanis 13 ponttal zárt, ami a megszerezhető pontok 43 százalékát jelenti, ez a harmadik legrosszabb a sorozatban nyolc sikertelenül megvívott világbajnoki selejtezősorozatból.

Bernd Storck tizenkettedik játékosként tekint a szurkolókra
A magyar gárda Portugália és Svájc mögött a csoport harmadik helyén végzett, a gyengébb eredmények – döntetlen a Feröer-szigetek otthonában, vereség Andorra vendégeként – és a mutatott játék a kapitány vesztét okozták. Storck 21 mérkőzésen vezette a nemzeti együttest, amellyel hat győzelmet, hét döntetlent és nyolc vereséget jegyzett. Irányítása alatt a válogatott 24 gólt szerzett, 30 találatot kapott, illetve a mérkőzései 28,6 százalékát nyerte meg. A Magyar Labdarúgó-szövetség 2017. októberében közös megegyezéssel szerződést bontott a német szakemberrel, aki a sportigazgatói posztról is távozott.
Közel egy év kihagyást követően, 2018 szeptemberétől Belgiumban folytatta pályafutását, ahol előbb a Royal Excel Mouscron, majd a Cercle Brugge együttesét irányította. 2020 júniusában átvette a Dunaszerdahelyi DAC vezetését, amelyet tíz hónapig negyven mérkőzésen koordinált a kispadról. 2021 decemberétől idén júniusig három klubnak volt a vezetőedzője, ismét visszatért Belgiumba, ahol ezúttal a KRC Genk, aztán a KAS Eupen csapatát vezette, legutóbb pedig tavaly novembertől a KV Kortrijk alakulatát vezényelte.

Diószegi László, Bernd Storck és Hadnagy Attila
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.