A Sepsi OSK csütörtökön kinevezett új vezetőedzője, Bernd Storck a Bukaresti Dinamo elleni találkozón mutatkozik be a román élvonalban. A sepsiszentgyörgyi csapat ma a SuperLiga 18. fordulójának zárómérkőzésén a szintén edzőváltáson átesett, a táblázatban utolsó előtti fővárosi együttest fogadja a Sepsi OSK Arénában. A 20 órakor kezdődő találkozót Radu Petrescu vezeti.
Szombaton a Bukaresti Dinamo is bejelentette, hogy a folytatásban a horvát Željko Kopić lesz az új vezetőedző. Az Ovidiu Burcă helyére kinevezett 46 éves szakember bemutatkozásakor hangsúlyozta: nem varázsló, de mindent megtesz majd annak érdekében, hogy elkerüljék a kiesést. A háromszéki és a bukaresti együttes tizenhatodszor találkozik az első osztályban, négy döntetlen mellett előbbi hétszer, míg utóbbi négyszer diadalmaskodott. A csapatok legutóbb júliusban csaptak össze a fővárosban, ahonnan a székelyföldi gárda győzelemmel távozott, miután Pavol Šafranko, Isnik Alimi és Adnan Aganović is betalált (0–3). A két alakulat között tíz pont a különbség a táblázatban, ráadásul a „vörös kutyák” a legutóbbi tizenegy fordulóban nyeretlenek, utoljára augusztus közepén győztek, azóta mindössze háromszor osztoztak a pontokon és nyolcszor kikaptak.
„A csapat nagyon motivált, a labdarúgók próbálják a legjobbjukat nyújtani. Az elmúlt napokban intenzív edzéseket végeztünk velük, amelyeken új taktikai és technikai elemeket tanulhattak, illetve megmutattuk nekik a filozófiámat. Az odavágóban győztünk a Dinamo ellen, viszont az ellenfelünk nem játszott rosszul, voltak helyzetei, bár ellentámadásokból sikerült meglepni őket. Számomra némileg meglepő, hogy a bukaresti együttes a sereghajtók között van, talán jobb helyezésre érdemes. A Dinamo is új vezetőedzőt nevezett ki, emiatt nem tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük, ennek ellenére minden lehetőségre felkészülünk. Azt akarom, hogy a játékosok magabiztosak legyenek, nem zavar, ha hibáznak, viszont mindenkinek tudnia kell a helyét a pályán. Szeretném, ha jól játszanánk, és a szurkolók boldogan mehetnének haza” – nyilatkozta Bernd Storck.
Eredmények, 18. forduló: FC Voluntari–FC Petrolul Ploiești 0–0, Jászvásári Poli–FC Farul Constanța 2–3 (gólszerzők: Harrison 56., Roman 64., illetve Budescu 10., Rivaldinho 16., Munteanu 45+8.), Aradi UTA–FC Hermannstadt 2–0 (gsz.: Luckassen 80., Micovschi 83.), FC Botoșani–FC Rapid 0–0, Universitatea Craiova–Kolozsvári CFR 1–0 (gsz.: Koljić 90.), Kolozsvári Universitatea–FC U Craiova 2–1 (gsz.: Stoica 19., Popa 53., illetve Bahassa 38.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.