A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a 2024-ben esedékes valamennyi választást meg akarja nyerni – nyilatkozta az alakulat vezetőtanácsának elnöke, Claudiu Târziu szombaton a párt rendkívüli gyulafehérvári kongresszusán.
Claudiu Târziu szerint a győzelem számukra az abszolút többség megszerzését jelenti, át akarják venni az ország vezetését, meg akarják mutatni az embereknek, hogy nemcsak ellenzéki pozícióban, hanem kormányon is jó teljesítményre képesek. A politikus úgy véli, az abszolút többség megszerzése reális célkitűzés, ugyanis a románok túlnyomó többsége úgy véli jelenleg, hogy az országot vezető pártok rendre becsapták őket, nehéz életük van, nem jók a kilátásaik. Târziu azt is elmondta, hogy pártja az európai parlamenti választások után jelenti be, ki lesz a jelöltje az elnökválasztáson. Az AUR rendkívüli kongresszusa elfogadta szombaton Gyulafehérváron A 2024-es választási év – szuverenizmus és szuverenitás között címet viselő nyilatkozatot. Ez azt is tartalmazza, hogy az AUR az erős EP-képviselet mellett minél több polgármesteri hivatal, valamint helyi és megyei tanács megszerzését tűzi ki célul 2024-re, hogy helyi szinten is érvényesíthesse politikáit, hatékony közigazgatást építhessen ki. A dokumentum szerint a parlamenti választásokon a szilárd többség megszerzése a cél. Ugyanakkor az AUR erős vezetőt akar a Cotroceni-palotába juttatni, aki elkötelezett a szuverenista értékek iránt és képes méltósággal képviselni a nemzeti érdekeket külföldön.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.