Mi, hol, mikor?

2023. december 5., kedd, Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató
Eseményszámba menő könyv bemutatóját tartják a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban december 6-án, szerdán 18 órakor:

Petőfi Sándor Az apostol című művének román fordítását ismerheti meg a közönség, amely idén jelent meg a jászvásári TipoMoldova Kiadónál Kocsis Francisko fordításában, Balázs Imre József irodalomtörténész előszavával. A könyvről a kiadó igazgatója, Aurel Ștefanachi költő, író, valamint Balázs F. Attila költő, író, műfordító, a kötet szerkesztője beszél. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A könyv a helyszínen mind puha fedelű, mind díszkötéses kiadásban megvásárolható.

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház ma, 6-án, szerdán és 7-én, csütörtökön 19 órától a nagyteremben (színpadra épített nézőtér) Pass Andrea: Napraforgó című előadását játssza Radu Afrim rendezésében (időtartam: 2 óra 45 perc, egy szünettel). Jegyek válthatók a sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro honlapon.
JEGYÁRUSÍTÁS. Megkezdődött a jegyárusítás a Tamási Áron Színház szilveszteri előadására. John Kander – Fred Ebb – Bob Fosse Chicago című közismert musicaljét újvidéki vendégrendező, Puskás Zoltán vezetésével viszi színre a társulat. A szilveszteresti bemutatóra a jegy 120, illetve 100 lejbe kerül, a januári előadásokra olcsóbbak lesznek a belépők.

Zene
CLASSICAL SINGERS. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében december 7-én, csütörtökön 18 órától a Classical Singers ad karácsonyi koncertet.
ADVENTI HANGVERSENY. December 10-én a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban a 10 órakor kezdődő szentmise alatt és a szentmise után, 18 órától a Gyöngy­virág utcai református templomban tart adventi hangversenyt a Pro Musica kamarakórus.
ÜNNEPVÁRÓ KONCERT. Az Európa és a világ több városának színpadán is megfordult, nemzetközileg ismert szentegyházi Gyermekfilharmónia ad koncertet december 10-én, vasárnap 19.30 órától Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király római katolikus templomban. A 140 tagot számláló Gyermekfilharmónia Angyalok szózata című előadásában adventi és karácsonyváró egyházi kórusművek, magyar karácsonyi népdalfeldolgozások, valamint más népek karácsonyi népdalfeldolgozásai hallhatók. Az ünnepváró hangversenyre jegyeket a városi kulturális szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám), valamint a helyszínen lehet vásárolni. Jegyár: 10, illetve 7 lej.
ERDÉLYI TURNÉ. Fisch Móni (Liszt Ferenc-díj), Kalocsai Zsuzsi (Jászai-díj, Érdemes Művész, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje) és Hajdú Steve várja a közönséget december 16-án, szombaton 19 órára a sepsiszentgyörgyi Vártemplom gyülekezeti termében operett-, musical-, nótagálaest és stand-up rendezvényre. Jegyek elővételben a Treff utazási irodában válthatók kedden, szerdán és csütörtökön 16–17.30 óráig. Telefon: 0746 208 811.

Hitvilág
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a Szemerjai Református Egyházközség könyvtártermében.
ÉLET A LÉLEKBEN. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián ma 18.45–21 óráig, a Krisztus Király-plébánián szerdán 19–21 óráig tartják az Élet a Lélekben plébániai imacsoportok találkozóját, melyet élőben közvetítenek az eletalalekben.ro honlap Élő adás menüpontjában, ugyanott a hangfelvétel vissza is hallgatható.
ADVENT KOVÁSZNÁN. December 10-én, vasárnap 16 órától a Kovásznai Művelődési Központban Kárpát-medencei imanap lesz, adventi ráhangolódás Kiss Katával és zenekarával. Regisztráció a helyi nőszövetségi elnököknél. A belépő felnőtteknek 30 lej, gyermekeknek ingyenes.

Rádió
ÖNKÉNTESTALÁLKOZÓK. Szerdán 10 órától a sepsiszentgyörgyi Mária Rádió stúdiójában, 13 órától a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánián tartanak önkéntestalálkozót.

Jelentkezőket várnak
A Háromszéki Népfőiskola Egyesület szervezésében Kézdivásárhelyen az Erzsébet-teremben december 16-án 16 órától megtartják az Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék – archaikus népi imádságok/népi vallásos értékek vetélkedőjét. Jelentkezőket várnak a következő kategóriákban: 3–4., 5–8., 9–12. osztályosok és felnőttek. Érdeklődni és jelentkezni Biró Erikánál lehet a 0757 958 868-as telefonon.

Mozi
A Művész mozi mai műsora: 16.15-től Kívánság (magyarul beszélő), 16.45-től Marvelek (román feliratos), 18 órától Hulló levelek (román feliratos), 18.45-től Mia­mi Bici 2. (román vígjáték), 19.45-től Az éhezők viadala: Énekes madarak és kígyók balladája (magyarul beszélő), 21 órától Warboy (román háborús dráma).

Idén is lesz Mikulás-futás
A megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör a Sepsi ISK atlétika-szakosztályával közösen és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának támogatásával ma 16 órától harminckettedik alkalommal szervezi meg a már hagyományossá vált Mikulás-futóversenyt, amely a szentgyörgyi kisgyerekeknek szól. Akárcsak egy évvel korábban, az idei megmérettetésnek is a városi stadion ad otthont, a Mikulás-futás minden résztvevője édességcsomagot kap. Nevezni a helyszínen lehet 15.45 órától. A versenytá­vokat a gyerekek korának megfelelően jelölik ki. (t)

Tánc
HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES. A Hazától hazáig című folk­lórelőadást Módos Máté és Módosné Almási Berta Csilla rendezésében december 7-én, csütörtökön 19 órától Gyergyóalfaluban a Petőfi Művelődési Házban, december 27-én, szerdán és 28-án, csütörtökön 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban játsszák. A Világhírű Redever című táncjátékra december 11-én, hétfőn 10 órától szervezett előadáson várják a kicsiket a Háromszék Tánc­stúdióba. A sepsiszentgyörgyi előadásokra jegyet a központi jegyirodában lehet vásárolni. Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn és szerdán 8–16 óráig, kedden és csütörtökön 8–18 óráig, pénteken 8–15 óráig, valamint előadások előtt egy órával. Telefon: 0267 312 104.

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Nicolae Iorga utcai Dr. Max (Sensiblu) gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0267 312 049). Kézdivásárhelyen ma az Állomás utcai Help Net (0267 360 520)gyógyszertár a szolgálatos.

Röviden
VÍZELZÁRÁS. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy ma 8–19 óráig a digitális vízórák felszerelése miatt szünetel az ivóvízellátás Sepsiszentkirályban, Illyefalván és Aldobolyban. * Sepsiszentgyörgyön ugyanebben az időszakban a következő helyszíneken zajlanak munkálatok: a József Attila, Villa, Jókai Mór utcában, illetve a Szalomérban, a Vasile Goldiș utca 19-es, 20-as, 21-es, 22/A, B, 23-as tömbházainál, a 9. szám alatti 24-es tömbháznál, a 11. szám alatti 24-es tömbháznál, a Domb utca 9, 10, 11/A, B, 25, 26 és 27-es tömbházainál, a Stadion utca 18, 19-es tömbházainál, a Vasile Goldiș utca 1, 2, 11, 12, 14, 15-ös tömbházainál, az Ifjúság sétány 13-as tömbháznál, a Sajtó utca 16-os és 1-es tömbházainál, a Stadion utca 2, 3 és 4-es tömbházainál, a Mú­zsák sétány 12-es tömbház A, B, C és D lépcsőházában. * Szerdán 8–19 óráig Sepsiszentgyörgyön a Csíki utcában (az 1918. december 1. út – Grigore Bălan tábornok út – Templom utca közti szakaszon), az Olt utcában (az 1918. december 1. út – Grigore Bălan tábornok út közti szakaszon), a Grigore Bălan tábornok út 27-es tömbház A, B, C és D lépcsőházaiban, valamint a 16-os tömbház A, B és C lépcsőházaiban, a Gyárfás Jenő utcában, a Kőrösi Csoma Sándor utcában (a Kossuth Lajos utca – Debren-patak közti szakaszon), a Martinovics Ignác utcában, a Nicolae Bălcescu utcában (az Olt utca – 1918. december 1. út közti szakaszon) és a Híd utcában (az Olt utca – Debren patak közti szakaszon).
SZORGOS KEZEK. A sepsi­szentgyörgyi Szent József-
plébánia könyvtá­rában ma 15 órától kézműves-népművészeti tevékenységre (hímzés, kötés, horgolás, gyöngyfűzés) várja az érdeklődőket a Szorgos Kezek Díszítőművészeti Szakkör.
MIKULÁS-VÁRÓ RENDEZVÉNY. A kézdivásárhelyi W. Wegener parkban ma 16.30-tól interaktív Mikulás-váró játékok és fénygyújtás a Wegener Pro Sanitate Alapítvány eseményeként, partnerségben Kézdivásárhely önkormányzatával. A játékokat Kolcsár Linda vezeti, közreműködnek a Zöld Nap Egyesület, a Gábor Áron Cserkészcsapat, valamint a Wegener Pro Sanitate Alapítvány önkéntesei.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 345
szavazógép
2023-12-05: Riport - Józsa Zsuzsanna:

Egy stockholmi magyar kiadó története

A szentegyházi születésű, fiatalosan „hetvenkedő” Simon Anna-Máriát tavaly ismertem meg 102 éves édesanyja, Simon Anna néni születésnapján Sepsiszentgyörgyön. Akkor a jó egészségnek örvendő Anna néni állt a figyelem középpontjában, de később beszélgetni kezdtünk Anna-Máriával, aki mesélt kalandos életéről: miként talált rájuk húsz év után a szerelem Stockholmban, hogyan alapították meg a Siculus Kiadót és láttak napvilágot magyar és székely vonatkozású könyveik. A tíz éve özvegy Anna-Mária nem adta fel a reményt: ha sikerülne gazdát találni a még meglévő könyveknek (Székely Marosvásárhely, Stockholmi szerelem, Székely legendáink világa, Székely mesék, Siculicidium – Madéfalvi veszedelem; Árva Bethlen Kata: Így éltem) és támogatókat az elkövetkezőkhöz, akkor talán ki tudná adni a férje, György Horváth László református lelkész által hátrahagyott kéziratokat is. Tele van életkedvvel, ötletekkel és tervekkel...
2023-12-05: Elhalálozás - :

Elhalálozás