Az újonc Sepsi-SIC együttesének sikerült úgy befejeznie a 2023-as esztendőt, ahogy az aktuális idényt megkezdte: a Mánya Szabolcs irányította csapat kiegyensúlyozott mérkőzésen győzött a West Déva vendégeként a teremlabdarúgó 1. Liga 12. fordulójának hétfői játéknapján. A 7–5-re megnyert meccsen begyűjtött három ponttal a tarsolyukban a zöld-fehérek a tabella ötödik helyén telelnek.
A győzelem reményében lépett pályára tegnap Déván az újonc Sepsi-SIC, amely sérülések és eltiltás miatt egy picit szűkös kerettel várta a West elleni összecsapást. A háromszéki fiúk villámrajtot vettek idei utolsó mérkőzésükön, hiszen a 22. másodpercben Máthis máris betalált a házigazdák kapujába (0–1). A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, a 8. percben Szőcs révén már kettővel vezettek a zöld-fehérek. Ezt követően a dévaiak percei következtek, akik két rögzített helyzetből egyenlítettek (2–2), majd a 15. percben a vezetést is megszerezték. A három kapott gólra gyorsan válaszolt a SIC, a duplázó Szőcs révén egy perccel később már 3–3 volt az állás. Az első félidő hátralévő részében itt is, ott is akadt még ziccer, de a szünetig már nem változott az eredmény.
A térfélcsere után Ionuț Florea tanítványai folytatták a gólgyártást, és a 23. percben ismét előnybe került a Déva. Az újabb egyenlítő találatra a 28. percig kellett várni, amikor is Szőcs megszerezte a maga harmadik, csapata negyedik gólját (4–4). A második játékrész felénél Czintos vezetéshez juttatta a szentgyörgyieket, majd a 33. percben Máté is bevette a hazaiak kapuját (4–6). A 35. percben emberhátrányba kerültek a zöld-fehérek, miután Szőcs begyűjtötte második sárgáját. Ezt használták ki a dévaiak, és egy perccel később már 5–6 volt az állás. Az egyenlítés reményében vészkapussal támadtak a hazaiak, de Bende révén újabb gólt mi szereztünk, így a Sepsi-SIC 7–5-re nyerte meg a meccset.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 12. forduló: West Déva–Sepsi-SIC 5–7 (3–3). Déva, városi sportcsarnok. Vezette: Laurențiu Deaconu és Ionuț Stanciu Robert. Déva: Vrînceanu–Gálfi, Cârstea, Florea, Boda (cserék: Goșa, Mateescu, Herci, Pușca, Costică, Floare, Nicoară). Edző: Ionuț Florea. Sepsi-SIC: Dospinescu–Szőcs, Máthis, Mánya, Gáll (cserék: Csog, Isac, Bende, Czintos, Máté, Papp, Korodi). Edző: Mánya Szabolcs. Gólszerzők: Boda (8., 36.), Herci (9., 15.), Pușca (23.), illetve Máthis (1.), Szőcs (8., 16., 28.), Czintos (31.), Máté (33.), Bende (38.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.