A korábbi évek mintájára idén is a DreamJobs Romania oldalára beérkezett egyéni szavazatok alapján alakult ki a Szerethető Munkahelyek verseny harmincas listája – áll a szervezet közleményében.
A versenyre 397 romániai székhellyel rendelkező vállalkozás nevezett be, és a több mint egy hónapos szavazási időszak alatt 2402 szavazat érkezett. Az idei díjazottak listája a szervezet honlapján (dreamjobs.ro) érhető el. A negyedszerre megrendezett verseny záróakkordjaként a digitalizáció térnyerése a munka világában témakörben tartottak konferenciát. A verseny célja, hogy felmutassák, népszerűsítsék a hazai szerethető munkahelyeket, vállalatokat, akik számára ez az elismerés a büszkeségen túl leginkább az alkalmazotti bizalomban mérhető. Azoknak a cégeknek ugyanis, akiket szerethető munkahelyként választanak ki a szavazók, az álláskeresők is nagyobb bizalmat szavaznak. A Háromszéken is működő díjazott cégek: Enetix Software (kisvállalat, szoftverfejlesztés); Combridge (középvállalat, kommunikáció és marketing); LAM Mikrohitel, (kisvállalat, pénzügy és könyvelés); RegioConsult (kisvállalat, üzlet és menedzsment); WunderEvents (mikrovállalat, utazás és vendéglátás).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.