Marcel Ciolacu kormányfő hétfőn kijelentette, hogy Románia várja Hollandia álláspontját Bulgária schengeni csatlakozásával kapcsolatban, mielőtt döntést hozna az ügyben. A Bel- és Igazságügyi Tanács december 4–5-én zajlott ülésén felmerült a schengeni térség jövőbeni bővítése, de azzal a feltétellel, hogy előbb magát a rendszert kell megreformálni.
A Bel- és Igazságügyi Tanács ülésének napirendjén nem szerepelt a szavazás Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról. Mint Marcel Ciolacu magyarázta, azért nem is kérték a szavazás napirendre tűzését, mert Hollandiában november 22-én választásokat tartottak, és a jelenlegi miniszterelnöknek nem lett volna ideje elindítani az eljárást, hogy a parlamentben szavazásra bocsássák a kérdést. Hozzátette, napirenden maradt a javaslat egy rendkívüli ülés megtartására december folyamán. „Először megvárjuk a holland döntést Bulgáriáról, és utána meglátjuk, hogy Románia hogyan fog cselekedni” – mondta a miniszterelnök.
Az Ausztriával a közelmúltban folytatott párbeszédről Ciolacu azt mondta, hogy „nem folytatott közvetlen megbeszélést Nehammer kancellárral”. A párbeszéd a nagykövetek és a belügyminisztérium szintjén zajlott eddig, de minden bizonnyal neki is lesznek megbeszélései ebben az ügyben, miután visszatér Romániába – szögezte még le.
Nicole de Moor, a belga kormány migrációért és menekültügyekért felelős államtitkára tegnap a Bel- és Igazságügyi Tanács ülésére való érkezésekor arra a konkrét kérdésre, hogy véleménye szerint alkalmas-e az időpont a schengeni térség bővítésére, azt felelte: „természetesen tárgyalunk a schengeni térség jövőbeni bővítéséről, de előbb magát a rendszert kell megreformálni, és Európának is készen kell állnia”. A belga államtitkár szerint a schengeni határellenőrzési kódex lehet az alapja a rendszer reformját célzó tárgyalásoknak. „Ténylegesen kézbe kell vennünk a migráció ellenőrzését, erősebb határokra van szükségünk, valamint arra, hogy különbséget tudjunk tenni azok között, akik háború és üldöztetés elől menekülnek és védelemre szorulnak az EU-ban, és azok között, akik nincsenek ilyen helyzetben, és így nincs joguk az EU területére lépni” – mondta Nicole de Moor, akinek országa 2024. január 1-jétől fogja betölteni az EU Tanácsának elnökségét.
Belgium mind ez idáig nem ellenezte Románia és Bulgária felvételét a belső határellenőrzéstől mentes övezetbe. Tavaly Ausztria szavazott Románia felvétele ellen, míg Bulgária csatlakozását Ausztria mellett Hollandia is ellenezte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.