Biztonságos ajándékot

2023. december 7., csütörtök, Család

A téli ünnepek közeledtével az ajándékvásárlással kapcsolatos ajánlásokat, jó tanácsokat fogalmazott meg a szülők számára az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.

  • Fotó: Pixabay
    Fotó: Pixabay

Facebook-bejegyzésében Paul Anghel azt javasolja a szülőknek, hogy csak erre szakosodott üzletekből és áruházi részlegekről vásároljanak játékokat, ahol valamilyen vásárlási bizonylatot (számlát, nyugtát) is kapnak, erre ugyanis szükségük lesz, ha utólag panaszt akarnak majd benyújtani. Nagy figyelmet kell szentelni a biztonsági előírásoknak, és annak is, hogy a gyerek korának és képességeinek megfelelő játékokat válasszanak.

Figyelni kell arra is, hogy a termékeken jól látható helyen és olvashatóan legyen feltüntetve a gyártó vagy importőr cég neve és adatai, a játék egyedi azonosító száma, valamint a CE megfelelőségi jelölés, melynek alapján feltételezhető, hogy a játék biztonságos.

Anghel arra is kitért, hogy ellenőrizni kell a használati utasítás és a különleges figyelmeztetések meglétét román nyelven is.

Három éven aluli gyerekeknek nem ajánlatos olyan játékokat venni, amelyeknek apró elemeik, könnyen leváló alkatrészeik vannak, ezek ugyanis fulladást, sérülést vagy más egészségkárosodást okozhatnak – hívta fel a figyelmet.

Édességet csak a megfelelő engedélyekkel rendelkező kereskedőktől ajánlatos vásárolni, a mozgóárusokat kerülni kell, akkor is, ha alacsonyabb áron kínálják termékeiket. Fokozottan figyelni kell a csomagolás sértetlenségére, és csak ennek, illetve a szavatossági időnek az ellenőrzése után ajánlott megvásárolni a terméket. A termék elnevezése mellett a címkén szerepelnie kell a gyártó vagy a forgalmazó nevének és címének, a termék nettó tömegének és a tárolási feltételeknek – írta bejegyzésében a fogyasztóvédelmi hatóság vezetője. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-12-07: Sport - :

Szenegál ellen kezdenek a középdöntőben (Női kézilabda, világbajnokság)

A magyar válogatott ma Szenegál, szombaton Svédország hétfőn pedig Horvátország ellen lép pályára a dán–norvég–svéd közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében, ahonnan az első két csapat jut tovább az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe.
2023-12-07: Család - :

Mire megy el a pénz? (Háztartások kiadásai)

Az EU tagállamai közül 2022-ben Romániában költöttek a legtöbbet élelmiszerekre és alkoholmentes italokra a háztartások havi összkiadásain belül – derül ki az Eurostat adataiból. Az EU statisztikai hivatala szerint a 15 százalékos uniós átlaghoz képest a romániai háztartások kiadásaik 25 százalékát fordították élelmiszerekre és alkoholmentes italokra.