Beidézték tegnap a korrupcióellenes ügyészségre (DNA) Florin Cîţu volt miniszterelnököt a koronavírus-vakcinák beszerzésével kapcsolatos ügyben. A volt kormányfő kevesebb mint fél órát tartózkodott a DNA bukaresti székhelyén, ahol tudomására hozták, hogy a vádhatóság megkezdte ellene a büntetőeljárást hivatali visszaélésben való bűnrészesség kétrendbeli bűncselekményének gyanúja miatt a koronavírus elleni oltóanyagok beszerzésének ügyében.
Távozásakor Cîţu ismét hangsúlyozta, hogy a törvények tiszteletben tartásával látta el miniszterelnöki feladatait. Hozzátette, folyamatban levő nyomozásról lévén szó, nem nyilatkozhat az ügyben, de bízik az igazságszolgáltatásban.
Az ügyészség közölte: azt vizsgálják, hogy 2021 januárja és májusa között bizonyos kormánytagok a jogszabályok megsértésével és a beszerzést alátámasztó dokumentumok/elemzések hiányában a szükségesnél jóval több Pfizer- és Moderna-oltóanyagadagot rendeltek. A DNA szerint az akkori kormány közölte az Európai Bizottsággal, hogy Romániában az oltásra jogosultak száma 10,7 millió fő, és 2021. január elseje előtt több mint 23 millió személy számára elegendő oltóanyagot (összesen 37 588 366 adagot) rendelt. Ennek ellenére „Florin Cîţu gyanúsított lehetővé tette, hogy az egészségügyi minisztérium beszerezzen és kifizessen további 43 359 892 adag vakcinát összesen 825 636 678 euró értékben áfa nélkül”, és ezzel kárt okozott az állami költségvetésnek – közölte a DNA.
Az ügyben Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă volt egészségügyi miniszterek ellen is vizsgálódnak a korrupcióellenes ügyészek.