Hírsaláta

2023. december 7., csütörtök, Belföld

AZ OKOK UGYANAZOK. A 2022-ben közúti balesetben elhunytak száma 12,4 százalékkal csökkent 2019-hez képest – közölte az országos rendőrfőkapitány kabinetvezetője.

Georgian Drăgan ismertette: 2018-tól csökkenő tendenciát mutat a közúti balesetekben elhunytak száma, 2019-hez képest 2022-ben 12,4 százalékkal mérséklődött. „De még sok a tennivaló, amíg elérjük a 2022–2030-as közlekedésbiztonsági stratégiában rögzített célt, amely a közúti balesetekben meghalt és súlyosan megsérült személyek számának 50 százalékos csökkenését írja elő” – fogalmazott. A kabinetvezető beszélt arról is, hogy a súlyos közúti balesetek legfőbb okai évről évre ugyanazok: a sebesség nem megfelelő megválasztása, a kerékpárosok, illetve a gyalogosok fegyelmezetlensége és az elsőbbségadás elmulasztása. (Agerpres)

MAGYARORSZÁGTÓL IS FÉLNEK. Egy, a világ háborús helyzetét és annak hátterét kutató, az INSCOP Research által novemberben végzett felmérés szerint a Románia számára veszélyt jelentő országok közt első helyen Oroszország található (a megkérdezettek 56,4% szerint), 8,6% Magyarországot, 8,2% az USA-t, 6,6% Kínát, 4% Ukrajnát nevezte meg. Ám a haza megvédése már nem annyira fontos a romániaiaknak: egy olyan háború esetén, amelyben Romániát megtámadnák, a megkérdezettek 50,5 százaléka azt mondta, hogy harcolna hazája védelmében, 11,8 százalékuk elrejtőzne, amíg a háború véget nem ér, 19,4 százalékuk kivándorolna, 5,6 százalékuk pedig orvosi igazolást váltana ki harcképtelensége bizonyítására. (Agerpres)

NAGYBAN VITTÉK AZ ORV­VADÁSZOK. Vadásztrófeákat (négy szarvas, két őzbak), 120 kilogramm vadhúst és vadhúsból készült termékeket, hat vadászcsapdát, 10 vadászfegyvert, 271 vadászfegyverbe való töltényt, 5 kézzel készített töltényt, pirotechnikai eszközöket, valamint 57 000 eurót és 30 000 lejt találtak a rend­őrök, akik a Fehér megyei Topánfalván és Nagylupsán összesen kilenc házkutatást tartottak kedden. Egy 43 és egy 41 éves nagylupsai férfit őrizetbe vettek, akik a nyomozati anyag szerint 2023 júniusa és decembere között engedély nélküli vadászatokat szerveztek Nagylupsa közelében. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2023-12-07: Belföld - :

Mégis közel Schengen?

Az Európai Bizottságnak (EB) továbbra is célkitűzése a schengeni övezet bővítése, és hogy még ebben az évben befogadja Romániát és Bulgáriát a belső határellenőrzés nélküli térségbe – nyilatkozta kedden az EB belügyi biztosa, Ylva Johansson.
2023-12-07: Belföld - :

Szalmonellás csirkehús

A lengyel Cedrob vállalat bejelentette, hogy visszahívja a forgalomból az általa kereskedelembe bocsátott fagyasztott csirkét, mert a húsban a Salmonella enteritidis baktériumot azonosították – közölte kedden az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság.