Bár a magyar irodalomtörténet elég mostohául tette félre, Rákosi Viktor (1860, Ukk – 1923, Budapest) igen sikeres és sokoldalú író volt, a humort és a komor hangot egyaránt megszólaltatta élete során. Én csupán egyik igen fontos regényét, az Elnémult harangok címűt olvastam, de az meg- és felrázó hatással volt rám.
Ha nem tudnánk, hogy a szerző nem Erdélyben született és élt, azt hihetnénk, hogy a fiatal református pap tragikus története csupa kitaláció. Az 1903-ban megjelent regény Simándy Pál teológus diák történetét, szerelmét és az egyre inkább románná vált falu történetét beszéli el, ahol a magyar főhatóságok nemtörődömsége és a pópák által észrevétlenül gyakorolt hatalom titkos összeesküvést tesz lehetővé Bukarest ernyője alatt. Figyelem: ekkor, a 20. század elején még a vadászgató magyar főuraknak hajtóként segédkező román parasztok közti béke örökkévalónak tűnik, de az úri fölény egyrészről, az alázatos látszat más részről vihar előtti csendet rejt. A csend mögött Erdély jövője alakul, és nem a kivagyi magyar arisztokrácia elképzelése szerint...
Természetesen nem hiányozhat a történetből a fiatal lelkész inkább keserves, mint boldog szerelmes élete sem. Utrechti teológus hallgatóként az erdélyi Bótai Anikóval tervez családalapítást, de a lány szülei másképpen döntenek leányuk jövőjéről. Közben Simándy egy holland tanítványa, Derry szerelmes lesz belé, ám viszonzatlan érzelmei miatt öngyilkos lesz. Miután Simándy hazatér, Magyargarabón szolgál, de a román pópa, Todorescu leánya iránt felébredt szerelme sem kaphat zöld utat...
Az alázatosságot mímelő román pap egyik feladata a látszat megőrzése, másfelől viszont a gyülekezetét ébren tartó ügyködés bukaresti megbízóival. Ez sejtetni engedi, hogy az Erdély jövőjét fenyegető veszély egyre szervezettebb. Még csak 1903-ban vagyunk a regény megírásakor...
Puskás Attila
